Remélem, nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy a népet kelljen segítségül hívni – mondta el Saša Janković csütörtökön délután a szerbiai parlamentben, ahol az ellenzéki elnökjelöltek tartottak közös sajtótájékoztatót. Janković felszólította a hatalmi szerveket, hogy tegyék lehetővé az intézmények normális működését, ellenkező esetben a nép fogja ezt követelni. Szerinte Aleksandar Vučić máris elveszítette a választásokat, mert nem vállalta, hogy demokratikus harc során mérje össze erejét az ellenzék jelöltjeivel.

A parlamentnek működnie kell, a választásoknak tisztának kell lenniük, aki pedig ezt veszélyezteti, Szerbiát rombolja le, tette hozzá.

Janković arról is beszélt, hogy őt támadták legtöbbet jelöltsége miatt és követelték lemondását, amit ő meg is tett, éppen ezért jelen helyzetben az a minimum, hogy elnökjelöltként Aleksandar Vučić is tegye ezt meg.

Vuk Jeremić szerint államcsínyt követett el a hatalom a parlament munkájának felfüggesztésével, ezért felszólította ő is Vučićot, hogy tegye lehetővé a törvényhozás munkáját és mondjon le kormányfői tisztségéről, mert ez a tiszta választások előfeltétele.

Boško Obradović a Dveri elnökjelöltje azt mondta, programjaik különböznek, de egyazon cél érdekében gyűltek össze, ez pedig a diktatúra bevezetésének meggátolása Szerbiában.

Saša Radulović az Elég volt mozgalom elnöke úgy értékelte, Vučić a választási vereségtől való páni félelmében felfüggesztette a parlament működését és egy sajátos rendkívüli állapotot vezetett be, ez pedig szerinte elfogadhatatlan. Arról is beszélt, hogy miután március elsejétől a bírósági hitelesítők helyett a közjegyzők végzik a jelölteket támogató aláírások hitelesítését, ez is egy olyan problémát okoz, ami kétségbe vonja a választások tisztaságát. A hatalom szándékosan rövidítette a kampányt 30 naposra, mert így a jelölteknek csak 10 napja marad az aláírások összegyűjtésére, tette hozzá.

Az Elég volt ma este tartja közgyűlését, ahol döntenek arról, ki lesz az elnökjelöltjük. A nem hivatalos információk szerint a párt elnökére Saša Radulovićra esik majd a választás.