Nyilván nem lopja be magát legújabb megnyilvánulásával Ferenc pápa azok szívébe, akik a címbe foglalt mondatban magukra ismernek. A Reuters tudósítása szerint a pápa csütörtöki miséjén a kétszínű, álságosan katolikus magatartást bírálta, amivel közvetett módon kritikát gyakorolt az egyházi vezetőség némelyik tagja fölött is.

Ferenc pápa szerint „felháborító valamit állítani, majd annak az ellenkezőjét cselekedni. Vannak, akik azt mondják: én aztán nagyon katolikus vagyok, mert eljárok misére, ilyen meg olyan egyesületekhez tartozom. De amit néhányan nem tesznek hozzá, hogy: egyébként az életem egyáltalán nem keresztényhez méltó, nem fizetem rendesen az alkalmazottaimat, kizsákmányolok másokat, becstelen ügyekben veszek részt és pénz mosok. Rengeteg katolikus ilyen, és sorozatos botrányokat okoznak. Hányszor hallottuk már emberektől, hogy ha az ilyen emberek katolikusok, akkor inkább már jobb ateistának lenni!”

A pápa korábban is formabontó megnyilvánulásokat tett, így például beszélt arról, hogy a gyermekek papok általi zaklatása sátáni tett, a katolikus maffiatagok önmagukat átkozzák ki az egyházból, az ateisták pedig lehetnek jó emberek, ha tisztességes életet élnek. Egy ízben még a saját bíborosait is megintette, hogy „ne viselkedjenek hercegek módjára”.