A szerbiai kormánypárti média továbbra is támadja a független újságírókat, a polgárjogi aktivistákat és az ombudsman hivatalát, Belgrádban történt néhány erőszakos kilakoltatás, az országban rekedt menekültek pedig az alapvető védelmet sem kapják meg – áll az Amnesty International emberjogi szervezet éves jelentésének Szerbiára vonatkozó részében.

A jelentés szerint Belgrád központjában több mint 200 családot lakoltattak ki a Belgrád vízi város nevű projektum megvalósításának kezdete óta, és megemlítik azt is, hogy április 25-én 30 símaszkot viselő személy erőszakot alkalmazott a kilakoltatás és az érintettek lakhelyeinek lerombolása során. A rendőrséget az érintettek tájékoztatták, de az nem volt hajlandó beavatkozni. Az ombudsman és aktivisták elítélték a történteket, volt néhány tüntetés is, amelyek során az érintett hatalmi szervek felelősségre vonását követelték, áll a jelentésben.

Az AI jelentése arra is kitér, hogy a belügyminiszter rágalmazás jogcímén egy hetilapot beperelt (a NIN-t – a szerk. megj.), mert azt írták, hogy ő és minisztériuma is felelősek, amiért nem léptek fel a bontás során, a bíróság pedig 300 ezer dináros büntetést rótt ki a lapra.

A független újságíró egyesület több tíz incidenst jelentettek be, amelyek során az újságírók voltak a támadások célpontjai, sőt halálos fenyegetéseket is kaptak. Emlékeztetnek rá, hogy tavaly márciusban helyezték szabadlábra Vojislav Šešeljt, aki az áprilisi választásokon ismét képviselői mandátumot szerzett.

A háborús bűnök bírósági eljárásai továbbra is állnak, mert nem nevezték ki a háborús bűnökkel foglalkozó új ügyészt és elhúzódik az 1999-ben meggyilkolt Slavko Ćuruvija ügyének tárgyalása is, mert nem jelennek meg a bíróságon a koronatanúk.