Kölcsönöztem a Tanú Virág elvtársának korszakot idéző mondását, mert úgy tűnik, valóssá vált. Nem véletlen, hogy hetek óta nem írtam le egy sort sem: nem láttam értelmét, hogy elmondjam a véleményemet a már-már komikusnak ható történésekről.

Maradok a belpolitikai, azaz a szerbiai történéseknél, azokból „csemegézek” mert még így is képtelenség mindegyikre reagálni.

a.) A legtöbbet úgy tanulja az ember, ha sokat olvas, sokat ír, és a legértékesebb leckéket mindig maga tanítja magának. (Stephen King)

Nagyon úgy tűnik, az illetékesek itt, nálunk még Stephen Kingről sem hallottak (hogy ne is említsek olyan ismert pedagógiai szaktekintélyt, mint Gordon), a szerbiai oktatási „szakemberek” leragadtak Comeniusnál, habár félek, még az is lehet, őróla sem hallottak. Erre lehet következtetni az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló új törvény tervezete munkaváltozatának (eredetiben: радна верзија нацрта Закона о основама система образовања и васпитања) elolvasásakor. Sokan – akik ezt meg is tették – azt állítják, a legnagyobb hiányossága, hogy ezzel a jelenlegi kormány továbbviszi az eddigi központosítási tevékenységét az oktatás területére is.

Én is elolvastam (bár ne tettem volna), és a centralizálás mellett olyan problémákat találtam, amelyek még annál is veszélyesebbek. Az első problémám: Mit keresnek egy oktatási kerettörvényben a pedagógiai elvek, célok és feladatok? Ha valaki nem hiszi, hogy a szerintem nem odavalóak ott vannak, el kell olvasni a munkaváltozat egy részét, amit az interneten már csak egy helyen lehet fellelni (http://www.gsprs-nezavisnost.org.rs/images/NACRT_ZOSOV_31.01.2017._pdf.pdf), mivel sok honlapról egyszerűen eltűntek, a minisztérium honlapján pedig csak egy utalás található, amellyel „leteremtették” azokat, akik eddig nyilvánosan véleményt mertek formálni, mondván, várják meg, amíg a szakszervezetekkel egyeztetnek, csak utána szabad a tervezetet véleményezni. Amit én fölöslegesnek tartok, az fellelhető a tervezet munkaváltozatában, a következő alcímek alatt: Општи принципи образовања и васпитања (Az oktatás és nevelés alapelvei – 4. szakasz), Циљеви образовања и васпитања (Az oktatás és nevelés céljai – 5. szakasz), Кључне компетенције за целоживотно учење (Egy életen át tartó tanulás kulcs-kompetenciái – 6. szakasz), Међупредметне компетенције (Tantárgyközi kompetenciák – 7. szakasz), Исходи образовања и васпитања (Az oktatás és nevelés eredményei – 8. szakasz). Már-már arra gondolok, lehetővé akarják tenni, hogy az oktatási intézmények, az iskolák, a tanügyi munkások ne foglalkozzanak a tanterv, a tanmenet stb. elkészítésével, fogadják el mindazt, amit ebben a leendő törvényben találnak (onnan pedig nagy valószínűséggel át fogják másolni minden egyes oktatási törvénybe, meg központi – kötelező – tantervbe), majd az így leírtakat szentírásként elfogadva több idejük marad a gyermekekkel való foglalkozásra (még azt is megkockáztatom, az indoklásban úgy fogják feltüntetni, tehermentesítik ezáltal a tanügyi munkásokat).

A másik probléma az intézmények alapításánál jelent meg. Olvasás közben azt hittem, erről a törvény tervezete nem is fog szólni, mert csak úgy sorjáztak a minisztérium által kötelezően létrehozandó tanácsok, bizottságok, intézetek, ügynökségek. Egyszer csak, úgy mellékesen, a 43. szakaszban rábukkantam valamire, amit kénytelen vagyok egy az egyben (és fordításban is) megosztani az olvasókkal:

Оснивање установе

Члан 43.

Установу може да оснује Република Србија, аутономна покрајина, јединица локалне самоуправе и друго правно или физичко лице.

Према оснивачу, установа може да буде јавна установа или приватна установа.

Република Србија, аутономна покрајина или јединица локалне самоуправе је оснивач јавне установе.

Друго домаће и страно правно или физичко лице је оснивач приватне установе.

Уколико има више оснивача приватне установе њихова међусобна права и обавезе уређују се уговором.

Установа се може основати по моделу јавно-приватног партнерства за област образовања и васпитања, у складу са законом којим се уређује јавно-приватно партнерство и јавна својина.

Установа може да почне са радом и обављањем делатности када се утврди да испуњава услове за оснивање, почетак рада и обављање делатности, добије решење о верификацији и изврши упис у регистар надлежног суда.

Intézmény alapítása

  1. szakasz

Intézményt alapíthat Szerbia Köztársaság, az autonóm tartomány, a helyi önkormányzat és más jogi vagy magánszemély.

Az alapítás módja szerint az intézmény közintézmény vagy magánintézmény lehet.

Szerbia Köztársaság, az autonóm tartomány vagy a helyi önkormányzat a közintézmény alapítója.

Más hazai vagy külföldi jogi vagy magánszemély a magánintézmény alapítója.

Amennyiben a magánintézménynek több alapítója van, az egymás közötti jogokat és kötelezettségeket szerződéssel szabályozzák.

Intézményt az oktatás és nevelés terén lehet közösségi-magán partnerségi modell alapján alapítani, összhangban a törvénnyel, amely a közösségi-magán partnerséget és a közvagyont szabályozza.

Az intézmény akkor kezdheti el munkáját és tevékenységének végzését, ha megállapítják, hogy kielégíti az alapítás, a munka- és tevékenységvégzés feltételeit, megkapja a verifikálásról szóló végzést, illetve beírják az illetékes bíróság nyilvántartásába.

Higgyék el, eddigi életem során sokat foglalkoztam az oktatás más államokban történt megszervezésével. Nagyon sok helyen találkoztam a következő oktatási-nevelési intézményi formákkal: egyházi, alapítványi, vállalati stb. Ami pedig még érdekesebb, legtöbb helyen még olyan megoldások is vannak, hogy a magán- és a többi felsorolt intézmény még közfeladatot is elláthat. De úgy tűnik, Szerbiában (a magánvagyon mellett) létezhet ugyan egyházi, alapítványi, vállalati vagyon, de azok – ha ez a tervezet törvénnyé válik – (egyházi, alapítványi, vállalati) óvodákat és iskolákat nem alapíthatnak, mert amennyiben megteszik, mindegyik magántulajdonú intézmény lehet csak.

Lehetne még sok „érdekességet” felsorolni, de már csak egyet említek: a munkaváltozatban még az is olvasható volt, az intézmények (legyen az óvoda, általános vagy középiskola, főiskola stb.)  igazgatóit az oktatási miniszter nevezi ki, aztán hirtelen, a nagy felhördülés miatt, a miniszter törölte ezt az intézkedést.

b.) (a délvidéki magyarok pártja) „csak kezdetét jelenti annak az evolúciónak, amely végeredményben a meglévő politikai pártok valamelyikével való egyesüléshez fog vezetni.” (1922. – Stojan Protić demokrata párti belügyminiszter)

Már akkor is úgy tűnt, hogy a belügyminiszter jósnak bizonyult, hiszen 1927. január 23-án választásokra került sor, akkor a Bácskai Tartomány gyűlése (oblastna skupština) képviselőinek megválasztása miatt szólították az urnák elé a polgárokat. Ekkor az egyetlen délvidéki politikai szervezet, a Magyar Párt a radikálisokkal kötött választási egyezményt, jelöltjeik ezen a listán indultak. Ez az együttműködés tovább folytatódott és a radikálisok vezetőjének (Nikola Pašićnak) halálát követően, habár még nem olvadt be a Magyar Párt a Radikális Pártba, Streliczky Dénes és Várady Imre (majd később, az államnyelvi vizsga letételét követően Nagy Ödön) a listájukon bejutottak a királyság parlamentjébe s kötelesek voltak az ő politikájukat képviselni a tisztségük ideje alatt. Nem szeretném most elemezni a helyzetet, hogy vajon ez az eseménysorozat hozzájárult-e a Magyar Párt 1929-es megszűnéséhez, de tény, az bizony bekövetkezett.

Az, aki párhuzamot vél fellelni a majd száz évvel ezelőtt történtek és a mai kisebbségi politizálás között, és netán még a végkimenetelt is meg meri jósolni, nagyon bátor.

Én maradok csak a mai tények mellett, hiszen olyanok hangzottak el, hogy Tomislav Nikolić jó elnök az itt élő magyarok számára (ha másért nem, hát azért, mert ő nemcsak szereti, még főzi is a pálinkát), de mégsem őrá, hanem Vučićra kell szavazni, hiszen a Szerb Haladó Párt őt jelöli az államelnöki tisztégre. Ne felejtsük azt sem el, nemcsak a VMSZ, a már egyre inkább marginálissá váló VMDP is ugyanerre szólítja fel a délvidéki/vajdasági magyarokat. Igen ám, de ne feledjük el, most már biztosnak látszik az is, az államelnöki mellett rendkívüli parlamenti választások is lesznek. Mit is fognak tenni a délvidéki/vajdasági politikai szervezetek? Milyen eredményben reménykedhetnek az előbb említett politikai döntés következményeként?

Lesz-e összefogás az egyre jelentéktelenebb pártok és politikai szervezetek között? Az előzmények miatt, attól félek, megismétlődik a történelem, a jó választási eredmény érdekében a pártok akár még úgy is dönthetnek, közös listán fognak indulni (csak most nem a radikálisokkal, hanem) a haladókkal. Ha ez véletlenül bekövetkezik, Csubela Ferenc és Kasza József forognak majd a sírjukban, hiszen utódaik a pragmatikusság örve alatt, minden eddigi álmainkat, elképzeléseinket fel fogják adni!

c.) Szánalmas az a tanítvány, aki nem múlja felül mesterét. (Leonardo da Vinci)

Tudom, a nagy festő ezt a gondolatát a művészekre értette. Mégis hiszem, hogy ez a gondolat ráillik mindenkire, még a (botcsinálta) politikusokra is. Nem titok, a Szerb Radikális Pártban Vojislav Šešelj volt Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić mestere. Valószínűleg az a cél vezérelte a két tanítványt, hogy túlnőjenek mesterükön, amikor otthagyták a vezér nélküli radikálisokat és létrehozták a Szerb Haladó Pártot. Első komoly eredményük az volt, hogy a szervezetet úgy fogalmazták meg, hogy látszólag jobbközép politikai szervezetként elfogadható legyen a külföld, főleg Európa számára. Tomislav Nikolić lett az új „mester”, hiszen elnöke lett az újonnan alakult pártnak. Meglepetésre Tomislav Nikolić (a második körben) megnyerte 2012-ben az elnökválasztást, ami miatt lemondott a párt vezetéséről, átadta azt Aleksandar Vučićnak, aki viszont a rendkívüli parlamenti választásokon legeredményesebb párt képviseletében nem lehetett kormányfő, hanem a követelődző szocialista Ivica Dačić helyettese lett (igaz, elemzők szerint „árnyékból” ő vezette a kormányzás munkáját). Feltételezik, hogy már akkor létezett egy háttéralku Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić között arról, hogy az államelnöki megbízatási időszak letelte után támogatni fogja Tomislav Nikolić újbóli megválasztását, míg Aleksandar Vučić a kormányfői tisztséget kell, hogy betöltse.

Mivel Szerbiában 2012 óta volt még két parlamenti választás, a (feltételezett) megállapodás valósággá vált, Vučić kormányfő lett, így Nikolić (szerinte) joggal várta el, hogy valamikori pártja újra jelölni fogja az államelnöki tisztségre. Sajnos, a ma még államfői posztot betöltő egyén elfeledkezett a tisztsége végzése közbeni sorozatos botrányairól (nacionalista, sőt sovén nyilatkozatok, államfői tisztséggel összeegyeztethetetlen gazdasági tevékenység – pálinkafőzés és forgalmazás, a pálinka eladása önmagának stb. – a rokonok tisztségbe juttatása, oklevél szerzése egy magánegyetemen, leellenőrizetlen, kvázi tudományos munkák megjelentetése stb.), ami miatt a népszerűsége jócskán lecsökkent, így a politikai elemzők semmilyen esélyt sem látnak arra, hogy megnyerheti az államfői választást. Miután a Szerb Haladó Párt hátat fordított létrehozójának, (egyesek az állítják, moszkvai ösztönzésre) Tomislav Nikolić bejelentette, hogy a párt jelöltje, Aleksandar Vučić független ellenfeleként ő is jelölteti magát. Ahogyan a bennfenntesek kiszivárogtatták, tovább folyt a háttéralku, az eddigi államelnök a visszalépéséért követelte a pártelnöki és a miniszterelnöki  tisztséget, de a párt vezetése hajthatatlan mardt, nem változtatta meg a döntését.

Mivel Szerbiában minden lehetséges, várhatunk még érdekes fordulatokat, azonban egyre valószínűbb, hogy az új államfő Aleksandar Vučić lesz. Ebből pedig az következik, a tanítvány felül fogja múlni a mestereit, ezáltal nem ő, hanem mi, itt élő délvidéki/vajdasági magyarok leszünk szánalmasak, azaz a mi helyzetünk is tovább „fokozódik” majd!

(Vendégszerző: Balla Lajos)