Kétszáz és négyszáz euró közötti összegért bérelte ki Aleksandar Vučić azt a repülőgépet, amelyben első választási videóját forgatták. A kormányfő ezzel kapcsolatban újságíróknak azt mondta, a videót 25 nappal ezelőtt forgatták, két változatban. Egyik szerint ő a jelölt, a másik szerint pedig támogatja Tomislav Nikolićot. Szerinte a klipet a párt főbizottságának pénteki ülése után vágták össze, ahol eldőlt, hogy ő lesz a jelölt.

Mint mondta, ez egy régi repülőgép, amelynek a bérlete 200-400 euró volt, ami sokkal kevesebb, mint amennyit a többi jelölt eddig elköltött a kampányára. Vučić a videóval azt akarta bemutatni, hogy ő nem támogatja az úgynevezett kohabitációt, ami akkor állna elő, ha az államfő és a kormányfő különböző politikai csoportosulásokból kerülne ki.

Cáfolt az újságírók azon megállapítását, miszerint a videó előbb került ki a Facebookra, mintsem befejeződött volna a főbizottsági ülés.