A Szerbiai Szocialista Párt szombati főbizottsági ülésén a szocialisták úgy döntöttek, hogy Aleksandar Vučić jelenlegi miniszterelnök elnökjelöltségét támogatják.

– Egy mindenkiért, mindenki egyért – jelentette ki Dačić hírügynökségi jelentések szerint.

– Az elején meghatároztuk a politikánkat. A mi pártunknak is lehetne jelöltje, én készen álltam arra, hogy jelölt legyek, de már az elejétől kezdve arról beszéltünk, hogy közös jelöltünk kell, hogy legyen, aki csakis Aleksandar Vučić lehetett, Tomislav Nikolićról nem is esett szó – mondta a szocialisták elnöke, aki szerint Vučić kivételével bárki más a mútba rántaná vissza Szerbiát.

Dačić üzent a jelenlegi köztársasági elnöknek is, aki szerinte ha nem vonul vissza, akkor a legkevesebb szavazatot kapja majd a választáson.

– Nikolić vonuljon vissza méltóságteljesen, senki se akar egy vesztest követni – mondta Dačić.

Az N1 televízió jelentése szerint egy ellenszavazattal fogadta el a főbizottság Vučić támogatását. Plamenka Laćarac volt az egyedüli, aki nemmel szavazott. Szerinte ezzel a döntéssel „bedöntik az SZSZP-t”, saját jelöltet kellett volna állítaniuk.