A Szputnyik orosz hírportál információja, amely szerint Tomislav Nikolić szerb államfő a 65. születésnapján úgy határozott, hogy újabb mandátumra jelölteti magát a tavaszi elnökválasztásokra bombaként robbant Szerbiában. Aleksandar Vučić nem volt hajlandó kommentálni Tomislav Nikolić döntését, a Tanjug hírügynökség kérésére, hogy reagáljon a hírre, hallgatással „válaszolt”.

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke viszont nem rejtette véka alá véleményét, amely szerint Nikolić szétveri azt a pártot, amelyet alapított és tudomása szerint már cserkészi be a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselőit. Állítása szerint 5-9 képviselőre számíthat, akik mellé állnának. Sajtótájékoztatóján Šešelj azt állította, Nikolićot önös érdekek vezérlik, de úgy ítélik meg, nincs elég ereje szétverni a haladók pártját. Šešelj szerint, ha Nikolić is részt vesz a választásokon, az megkönnyíti a radikális vezér esélyeit, aki arra számít, hogy az elnökválasztás második körében Aleksandar Vučić és ő kerül majd be, valamint arra is, hogy sikerül megnyernie a választásokat. Ha viszont nem, és ha előrehozott parlamenti választásokra is sor kerül, a radikálisok koalícióra lépnek a szocialistákkal és a haladókkal.

– Lehetnék én a kormányfő ha nem nyerek az elnökválasztáson, de koalícióra lépek a haladókkal és a szocialistákkal – nyilatkozta Šešelj.

A Szocialisták Mozgalmának elnöke volt a hatalmi pártok vezetőei közül talán a legegyértelműbb. Aleksandar Vulin szerint, ha Nikolić jelölteti magát, akkor „odaáll Janković és Jeremić mellé”.

– Ha Nikolić elnök valóban egy odaáll Janković és Jeremić mellé, akkor ez azt jelenti, hogy mi, akik rá szavaztunk valahol tévedtünk. Ha csak a hiúság az egyedüli ok, amiért Nikolić jelölteti magát, amikor a politika azt mondaná, hogy ezt nem kell megtennie és hogy támogatnia kellene azt a pártot, amelyet megalapított és az embert, akivel annyi ideig együtt volt, akkor attól félek hogy egy nagy, komoly hibáról van szó – mondta Vulin miniszter.

Zorana Mihajlović kormányalelnök szeretné a hírt magától Nikolićtól hallani. – Nem akarom elhinni, hogy Tomislav Nikolić Szerbia, a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić ellen fordulna. Mégis, ha ez így van, akkor ez a szomorú vége a haladó párt alapítója politikai karrierjének.

Miloš Vučević, az SZHP főbizottságának alelnöke szerint a párt tagsága kitart Vučić mellett. – Nem fog menni! Nem fog nekik sikerülni! A Szerb Haladó Párt soha sem volt egységesebb, mert közülünk a legjobb vezet bennünket – üzeni Vučević.

Ivica Dačić külügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke szerint gyalázatos, ha ez a hír igaz. Ha Nikolić valóban jelölteti magát Vučić ellen, akkor ő és a szocialisták, valamint Dragan Marković Palma és az Egységes Szerbia még erőteljesebben fogják támogatni a jelenlegi miniszterelnököt.

– Aggodalomra semmi ok, legyőzöm Tomislav Nikolićot és Aleksandar Vučićot is – üzente Twitter-bejegyzésében Saša Janković. Mint írja, a Szerb Radikális Párt frakciói összecsaptak a zsákmányon.

Dragan Šutanovac, a Demokrata Párt elnöke szerint parlamentáris válságot idézett elő az államfő. Szerinte ez a kezdete Nikolić és Vučić „válóperének”.

– Sajnos mindennek a levét a polgárok isszák meg. Láthatóan parlamentáris válság van és kérdés, kinek van ma többségi támogatottsága. Szeretném, ha a képviselőház nem változna át egy „nagy piaccá”, hanem kiírnák a parlamenti választásokat, ahol eldől, kit támogatnak a polgárok. A DP továbbra is Saša Janković elnökjelöltet támogatja.

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnök viszont úgy véli, már nem csak az elnökválasztás a tét, hanem „annak a lehetőségnek a védelme, hogy Szerbiából normális ország váljon” és megismételte, az ellenzéknek egyetlen jelölttel kellene indulnia az elnökválasztáson.

(Fotó: Tanjug, archív)