Az N1 televízió értesülései szerint szerdán Tomislav Nikolić levelet írt Aleksandar Vučić kormányfőnek, amelyben kéri a kormányfői posztot, valamint a Szerb Haladó Párt elnökének tisztségét, cserébe nem indul az elnökválasztáson és támogatja Vučićot.

Stanislava Pak, az államfő tanácsadója a Szputnyiknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Nikolć Szerbia érdekében kész megállapodni a kormányfővel és nem szeretne előidézni semmiféle megosztást. Szavai szerint minden más megoldás rossz lenne, elsősorban Vučićra, de Szerbiára nézve is. Pak úgy ítélte meg, Nikolić bejelentését, amely szerint jelöltetni fogja magát az elnökválasztáson, egyesek arra használták fel, hogy a jelenlegi elnököt Szerbia, a haladók, valamint a kormányfő ellenségének kiáltsák ki. Az elnök tanácsadója szerint viszont Nikolićot és Vučićot lehetetlen összeveszíteni. Bejelentette, Nikolić legközelebb csak a Vučićtyal tartott megbeszélés után fog nyilatkozni.

A Szerb Haladó Párt elnökségi tagja, Nebojša Stefanović csütörtök este kijelentette, a miniszterelnök nem kereskedő, nem az jellemzi a politikáját, majd hozzátette: „Nikolić elnöknek egy nagyon korrekt ajánlatot tett, és ennél tovább nem hajlandó menni”.

– Az elnökség megvitatta Nikolić ajánlatát, és elvetette azt – ezt már az SZHP alelnöke, Újvidék polgármestere, Miloš Vučević nyilatkozta a VRTV-nek. Konkrétumokról ő sem beszélt, arról hogy pontosan mi az, amit nem fogadtak el, mit kért a köztársasági elnök.