Pénteken, január 27-én nyílt meg Koller Renáta akadémiai festő Bella Ciao című önálló grafikai kiállítása a verbászi Kulturális Központ galériájában. Az egybegyűlt művészetkedvelőket, akik között jelen volt Goran Knežević, a trebinjei művészeti akadémia tanára is, dr. Silvija Jelačić a képtár vezetője köszöntötte. Miután ismertette a művésznő életpályáját, kijelentette, hogy ez a kiállítás az első idei évi rendezvény az intézményükben, a programról pedig egy eminens hazai művészekből álló bizottság dönt. A kiállított művekről Đorđević Milan filozófiatanár, a kiállításhoz készült katalógus előszavának szerzője beszélt. Kiemelte a művésznő antifasiszta és antikapitalista értékítéletét, avantgárd-orientáltságát és a kiállítás jelentőségét a szerbiai és ex-jugoszláv tranzíciós tragédia kontextusában.

Koller Renáta

A motivációról és munkájáról Koller Renáta a következőt nyilatkozta: „Ez a kiállítás hommage, tiszteletadás azoknak a forradalmároknak, akik a 20. század második felében a fasizmus és kapitalizmus ellen folytatott harcukkal humánusabb életet vívtak ki a valamikori szocialista Jugoszlávia területén. Emlékszünk azokra az időkre, amikor a szüleink méltóságteljesen meg tudtak élni a munkájukból, házakat építettek, gépkocsikat vásároltak, most viszont a tranzicióban kialakult, a fasizmust rehabilitáló elit azt sugallja, hogy nem akarunk dolgozni és nincs alternativánk, azaz a globális kapitalisták gyarmatának és rabjainak kell lennünk. A Bella Ciao című dal az ellenállás szimbóluma és inspirációja a jobb világért harcoló új nemzedékeknek.ˮ

(Szöveg: Đorđević Milan, Fotó: TV Bačka, Verbász)