Egy újabb vándorbölcsővel lett gazdagabb a Kolibri a családokért Egyesület, amelyet Czotter András a magyarországi Ágymester Manufaktúra Kft. ügyvezetője adott át Miklós napján a szervezetnek. Vajdaságban így már kettő Vándorbölcső ringatja azokat a kis „matrózokat”, akik vitorlát bontanak az élet nagy tengerén.

A Vándorbölcső program az egyesület részéről a családalapítás egyfajta elismeréseként szolgál és célja, hogy a gyermeket vállaló család kiemelt figyelmet kapjon. Jószándékú emberek nélkül azonban ez nem lenne megvalósítható.

Lapu Petrát (Hajdújárás) 2016. december 5- én, 0:20 perckor (3550 gramm, 51 cm) hozta szüleinek és kistestvérének a Mikulás, akkor, amikor az egyesületnek a bölcsőt, így ő lett annak első kis bérlője.

A meglepetésszerzésben partner volt még a szegedi Fényespont Bt. is, akiknek az egyesület köszöni az egész évi támogatást.

Petra fotóját szülei hozzájárulásával tettük közzé.