Komoly nemtetszést és értetlenséget váltott ki a közvéleményben a szabadkai városi képviselő-testület november 24-i döntése, amellyel a palicsi filmfesztivál tanácsából leváltották Siflis Zoltánt, térségünk egyik legismertebb filmes szakemberét, helyére pedig Vadlövő Gabriellát, a Pannon RTV munkatársát nevezték ki, mindezt indoklás nélkül.

Az ülésen a döntés ellen kizárólag az ellenzéki Mozgalom a polgári Szabadkáért frakció, valamint Tomislav Žigmanov, a Vajdaság Horvátok Demokratikus Közösségének elnöke emelte fel a hangját.

Maglai Jenő, az MPSZ frakcióvezetője kiemelte, lehet, hogy Vadlövő Gabriella jobb szakember, mint Siflis, de akkor ezt fel kellett volna tüntetni az anyagban.

– Lemondunk egy olyan ember segítségéről, aki számos filmes tevékenységből vette ki a részét és nagyban hozzájárult a filmfesztivál népszerűsítéséhez. Le kellett volna írni, hogy azért váltják le, mert politikailag alkalmatlan – mondta Maglai, célozva rá, hogy Siflis a Magyar Mozgalom egyik alapítója.

A FESZTIVÁLTANÁCS TILTAKOZÁSA

Siflis Zoltán

Siflis Zoltán

Az Európai Filmek Palicsi Fesztiváljának Tanácsában a leváltott Siflis mellett a filmes szakma elismert személyiségei ülnek, úgy mint Mira Banjac színésznő, a tanács elnöke, Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója, Tolnai Szabolcs filmrendező, Branislav Lečić színész, Gordan Mihić forgatókönyvíró és Petar Mitrić, a fesztivál szelektora.

A napokban ők közleménnyel fordultak a nyilvánossághoz, amelyben azt sérelmezik, hogy Siflis menesztése során semmilyen indoklás nem hangzott el, mint ahogy tevékenységének minőségi értékelését sem ismertették, ami igazolva volna a leváltást. A személycseréről a tanáccsal sem konzultáltak. Mint kiemelik „aggodalmunknak adunk hangot Vadlövő Gabriella kinevezése kapcsán, amire önéletrajzának ismertetése és a fesztivál tanácsával, igazgatójával vagy a Szabadegyetemmel, mint végrehajtó intézménnyel való egyeztetés nélkül került sor, amely évek óta komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezt a rendezvényt az európai kinematográfia csúcsán tartsa a költségvetési eszközök állandó csökkenése ellenére is”.

A tanács tagjai Siflis Zoltán eddigi tevékenységét a legmagasabb osztályzatokkal értékelik, annak önzetlen erőfeszítései miatt, amelyeket a magyar filmművészet népszerűsítésére fordított. Siflis jó kapcsolatai a magyarországi filmes intézetekkel, élükön a Magyar Filmunióval eredményezték azt, hogy az Új magyar film elnevezésű program a fesztivál egyik leglátogatottabb rendezvénye volt.

A tanács szerint az ilyen gyakorlat semmilyen tekintetben nem járul hozzá a város, a tartomány és Szerbia kultúrájának fejlődéséhez.

Egyébként a testület tagjai semmilyen juttatást nem kapnak munkájukért, a tanács mandátuma pedig 2018 februárjában jár le.

A VMSZ ÉS AZ SZHP ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSE

A témával kapcsolatban nemtetszésének adott hangot a Polgári Értékek Központja civil szervezet is. Mint kiemelik, azzal, hogy a Szabadegyetemen szüneteltetik a filmek vetítését azért, mert épp folyamatban van a Szerb Haladó Párt Cenzúrázatlan hazugságok című kiállítása, azt jelenti, hogy ez a párt ismét bizonyította, hogy a város kultúrájának alakításában az erő politikája dominál.

A Szabadegyetemen szüneteltetik a filmek vetítését azért, mert épp folyamatban van a Szerb Haladó Párt Cenzúrázatlan hazugságok című kiállítása

A Szabadegyetemen szüneteltetik a filmek vetítését azért, mert épp folyamatban van a Szerb Haladó Párt Cenzúrázatlan hazugságok című kiállítása

A kiállítás miatt, amelyről azt sem tudni meddig tart, a Filmklub tagjai nem vetíthetnek filmeket a Szabadegyetem kistermében, ráadásul az intézmény igazgatója nem is hajlandó erről nyilatkozni. Ilyen módon a kiállítás egyedüli nyertesei az SZHP városi bizottsága és vak követőik, akik a Szabadegyetem megszállásával határozatlan időre megvonták a lehetőséget a filmek kedvelőitől, hogy azok élvezhessék a vetítéseket.

A civil szervezet is emlékeztet Siflis leváltására és Vadlövő kinevezésére. Szerintük az, hogy nem kérték ki egy ilyen kiemelkedő tagokból álló testület véleményét azt jelenti, hogy a politika milyen mélyen gázolt bele a kultúrába, de azt is mutatja, milyen szinten van és milyen kulturális potenciállal rendelkezik a VMSZ és az SZHP, amelyek a városi hatalom gerincét képezik.

A puszta politikai akaratnak lehettünk tanúi akkor is, amikor a nyáron Matija Bećkovićnak ítélték oda a díszpolgári címet, amikor szintén nem indokolták meg, mivel érdemelte ezt ki az említett személy.

A Polgári Értékek Központja szerint ez a három példa is igazolja, hogy kizárólag a Szerb Haladó Párt és a VMSZ politikai érdekeinek érvényesítéséről van szó, amivel közvetett vagy közvetlen kárt okoznak Szabadka minden polgárának, akik semmiféle kapcsolatban nem akarnak lenni kereskedéseikkel.

Ezért a szervezet arra kéri a két párt azon tagjait és támogatóit, hogy nyissák ki a szemüket és vegyék észre, hogy a politikai indíttatású leváltások mellett a tér elfoglalása is folyamatban van.