A Premier League hétvégi rangadóját Manchesterben játszották, ahol a forduló előtt második helyen tanyázó City az éllovas Chelsea-t fogadta. Manchester kék felében nehezen emésztik meg a vereségeket, különösen akkor, ha annak következtében lecsúsznak a dobogóról és négypontosra nő a hátrányuk a listavezetővel szemben. Márpedig a londoni kékek ellen éppen ez történt, ráadásul úgy, hogy az első félidő hajrájában Gary Cahill öngóljával a hazaiak kerültek előnybe, de Diego Costa és Willian találatával a 70. percre fordítottak a vendégek, a kegyelemdöfést a ráadásban Eden Hazard adta meg, 3:1-re győzött a Chelsea. El is szabadultak az indulatok a hazaiaknál, Sergio Agüero David Luiz látványos és igen durva felrúgásáért, Fernandinho fojtogatásért jutott a kiállítás sorsára.

Nem tudott élni a City botlásával a Liverpool, amely a félidőben 2:0-ra, a 64. percben 3:1-re vezetett, de végül 4:3-ra kikapott a Bournemouth vendégeként. A második helyre nevető harmadikként az Arsenal jött fel, amely nagyrészt Alexis Sánchez mesterhármasának és gólpasszának köszönhetően 5:1-re nyert a West Ham otthonában. Ugyancsak öt gólt termelt, ellenben egyet sem kapott a Tottenham a Swansea ellen, két legjobbja, Harry Kane és Christian Eriksen is duplázott, ráadásul a Hotspur ezzel három pontra felzárkózott a Pool és a City mögé. A vendégek a nagyarányú vereség mellett amiatt is szomorkodhatnak, hogy visszacsúsztak a tabella utolsó helyére, miután a Sunderland 2:1-re legyőzte a siralmas idényt produkáló, hetedik vereségét elszenvedő bajnoki címvédőt, a Leicester Cityt.

Premier League, 14. forduló: Manchester City–Chelsea 1:3, Crystal Palace–Southampton 3:0, Stoke City–Burnley 2:0, Sunderland–Leicester City 2:1, Tottenham–Swansea City 5:0, West Bromwich Albion–Watford 3:1, West Ham United–Arsenal 1:5, Bournemouth–Liverpool 4:3, Everton–Manchester United 1:1, Middlesbrough–Hull City (ma, 21.00).

1. Chelsea 14 11 1 2 32:11 34

2. Arsenal 14 9 4 1 33:14 31

3. Liverpool 14 9 3 2 35:18 30

4. Manchester City 14 9 3 2 30:15 30

5. Tottenham 14 7 6 1 24:10 27

6. Manchester United 14 5 6 3 19:16 21

7. WBA 14 5 5 4 20:17 20

8. Everton 14 5 5 4 17:16 20

9. Stoke City 14 5 4 5 16:19 19

10. Bournemouth 14 5 3 6 19:22 18

11. Watford 14 5 3 6 18:24 18

12. Southampton 14 4 5 5 13:15 17

13. Crystal Palace 14 4 2 8 24:26 14

14. Burnley 14 4 2 8 12:23 14

15. Leicester City 14 3 4 7 17:24 13

16. Middlesbrough 13 2 6 5 12:15 12

17. West Ham United 14 3 3 8 15:29 12

18. Sunderland 14 3 2 9 14:24 11

19. Hull City 13 3 2 8 11:28 11

20. Swansea City 14 2 3 9 16:31 9

15. forduló, december 10–11.: Watford–Everton, Arsenal–Stoke City, Burnley–Bournemouth, Hull City–Crystal Palace, Swansea City–Sunderland, Leicester City–Manchester City, Chelsea–West Bromwich Albion, Manchester United–Tottenham, Southampton–Middlesbrough, Liverpool–West Ham United.

Luis Suárez góljával bő félórán keresztül vezetett a Camp Nouban megrendezett El Clásicón a Barcelona, de Sergio Ramos a hajrában egyenlített, rendkívül fontos pontot szerezve a Real Madridnak, hiszen a Blancók ezzel megőrizték hatpontos előnyüket legfőbb riválisukkal szemben. A katalánok maradtak a második helyen, mivel egyik mögöttük álló sem tudott élni a lehetőséggel, hogy előzhet vagy közelebb zárkózhat – a Sevilla kikapott Granadában, az Atlético Madrid az Espanyollal, a Villarreal pedig a Leganésszel játszott 0:0-s döntetlent. A Granada 2:1-es sikere egyben azt is jelenti, hogy immár nincs nyeretlen csapat a Primerában.

Primera Division, 14. forduló: Granada–Sevilla 2:1, Barcelona–Real Madrid 1:1, Leganés–Villarreal 0:0, Atlético Madrid–Espanyol 0:0, Real Betis–Celta Vigo 3:3, Athletic Bilbao–Eibar 3:1, Deportivo Alavés–Las Palmas 1:1, Sporting Gijón–Osasuna 3:1, Valencia–Málaga 2:2, Deportivo La Coruña–Real Sociedad (ma, 20.45).

1. Real Madrid 14 10 4 0 37:12 34

2. Barcelona 14 8 4 2 34:15 28

3. Sevilla 14 8 3 3 25:20 27

4. Atlético Madrid 14 7 4 3 28:11 25

5. Villarreal 14 6 5 3 19:10 23

6. Real Sociedad 13 7 2 4 22:14 23

7. Athletic Bilbao 14 7 2 5 20:17 23

8. Eibar 14 6 3 5 21:19 21

9. Celta Vigo 14 6 3 5 24:26 21

10. Las Palmas 14 5 5 4 25:22 20

11. Málaga 14 5 5 4 23:21 20

12. Espanyol 14 4 7 3 17:17 19

13. Alavés 14 4 5 5 14:17 17

14. Real Betis 14 4 3 7 17:28 15

15. Leganés 14 4 2 8 11:25 14

16. Valencia 14 3 3 8 19:26 12

17. Sporting Gijón 14 3 3 8 15:28 12

18. La Coruña 13 2 4 7 13:23 10

19. Granada 14 1 5 8 13:30 8

20. Osasuna 14 1 4 9 13:29 7

15. forduló, december 9–12.: Málaga–Granada, Osasuna–Barcelona, Real Sociedad–Valencia, Las Palmas–Leganés, Real Madrid–Deportivo La Coruña, Eibar–Deportivo Alavés, Celta Vigo–Sevilla, Espanyol–Sporting Gijón, Real Betis–Athletic Bilbao, Villarreal–Atlético Madrid.

Nem adja az első helyet a Leipzig a Bundesligában. Hiába nyert a forduló nyitómeccsén, Mainzban 3:1-re a Bayern, továbbra is hárompontos a hátránya, hiszen a listavezető lipcseiek a Schalkét is két vállra fektették. Nehéz meccsen, hátrányból fordítva nyert Dárdai Pál együttese, a berlini Hertha a Wolfsburg otthonában, és megőrizte a harmadik helyét a tabellán.

A Leipzighoz hasonlóan továbbra is veretlen a Hoffenheim, a Szalai Ádámot ezúttal végig kispadon tartó együttes a Kölnt 4:0-val küldte haza, és feljött a negyedik helyre.

Tizenhárom forduló kellett a Hamburgnak az első idei győzelemhez, a Darmstadt vendégeként elért 2:0-val elmozdult az utolsó helyről – ez egyúttal azt is jelenti, hogy immár a Bundesligában sincs nyeretlen gárda.

Bundesliga, 13. forduló: Mainz–Bayern München 1:3, Borussia Dortmund–Borussia Mönchengladbach 4:1, Bayer Leverkusen–Freiburg 1:1, Wolfsburg–Hertha 2:3, Werder Bremen–Ingolstadt 2:1, Hoffenheim–Köln 4:0, Leipzig–Schalke 2:1, Darmstadt–Hamburg 0:2, Augsburg–Eintracht Frankfurt 1:1.

1. Leipzig 13 10 3 0 29:11 33

2. Bayern München 13 9 3 1 29:9 30

3. Hertha 13 8 3 2 22:13 27

4. Hoffenheim 13 6 7 0 25:14 25

5. Eintracht (F) 13 7 4 2 19:11 25

6. Borussia (D) 13 7 3 3 31:15 24

7. Köln 13 6 4 3 18:12 22

8. Schalke 13 5 2 6 18:15 17

9. Bayer (L) 13 5 2 6 20:21 17

10. Mainz 13 5 2 6 23:25 17

11. Freiburg 13 5 1 7 17:25 16

12. Augsburg 13 3 5 5 11:15 14

13. Borussia (M) 13 3 4 6 13:22 13

14. Werder Bremen 13 3 2 8 17:32 11

15. Wolfsburg 13 2 4 7 12:18 10

16. Darmstadt 13 2 2 9 11:26 8

17. Hamburg 13 1 4 8 10:27 7

18. Ingolstadt 13 1 3 9 10:24 6

14. forduló, december 9–11.: Eintracht Frankfurt–Hoffenheim, Bayern München–Wolfsburg, Köln–Borussia Dortmund, Hamburg–Augsburg, Ingolstadt–Leipzig, Freiburg–Darmstadt, Hertha–Werder Bremen, Borussia Mönchengladbach–Mainz, Schalke–Bayer Leverkusen.

A Juve megállította az utóbbi kilenc fordulót veretlenül lehozó Atalantát, 3:1-es sikerével megőrizte négypontos előnyét a római derbin 2:0-ra diadalmaskodó Romával és a Crotone ellen 2:1-es győzelmet arató Milannal szemben. A második Farkasok és a harmadik milánóiak a következő fordulóban éppen egymással csapnak össze a fővárosban.

A negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki, a Napoli, a Lazio és az Atalanta is 28 pontos.

Serie A, 15. forduló: Napoli–Inter 3:0, Juventus–Atalanta 3:1, Milan–Crotone 2:1, Lazio–Roma 0:2, Pescara–Cagliari 1:1, Sampdoria–Torino 2:0, Sassuolo–Empoli 3:0, Fiorentina–Palermo 2:1, Chievo–Genoa (ma, 19.00), Udinese–Bologna (ma, 21.00).

1. Juventus 15 12 0 3 32:13 36

2. Roma 15 10 2 3 35:16 32

3. Milan 15 10 2 3 27:19 32

4. Napoli 15 8 4 3 27:15 28

5. Lazio 15 8 4 3 27:16 28

6. Atalanta 15 9 1 5 24:17 28

7. Torino 15 7 4 4 31:19 25

8. Fiorentina 14 6 5 3 22:16 23

9. Sampdoria 15 6 4 5 19:20 22

10. Inter 15 6 3 6 22:21 21

11. Cagliari 15 6 2 7 23:32 20

12. Genoa 13 5 4 4 17:15 19

13. Chievo 14 5 3 6 14:16 18

14. Sassuolo 15 5 2 8 20:26 17

15. Bologna 14 4 4 6 14:21 16

16. Udinese 14 4 3 7 18:23 15

17. Empoli 15 2 4 9 7:24 10

18. Pescara 15 1 5 9 12:27 8

19. Crotone 15 1 3 11 12:29 6

20. Palermo 15 1 3 11 11:29 6

16. forduló, december 10–12.: Crotone–Pescara, Sampdoria–Lazio, Cagliari–Napoli, Atalanta–Udinese, Bologna–Empoli, Palermo–Chievo, Torino–Juventus, Inter–Genoa, Fiorentina–Sassuolo, Roma–Milan.

Ismét hárompontosra nőtt az éllovas Nice előnye a francia élvonalban, miután a sérüléssel bajlódó Mario Balotelli nélkül is magabiztos, 3:0-s győzelmet arattak a Toulouse ellen, miközben a forduló előtt egypontos hátránnyal második PSG ugyanilyen arányban kikapott a Montpellier vendégeként és visszacsúszott a harmadik helyre. A nizzaiak korábban soha nem gyűjtöttek ennyi pontot 16 forduló alatt.

A második helyre ismét a Monaco lépett fel, amely újabb gólzáporos, 5:0-s sikert jegyzett, ezúttal a Bastia ellen.

A forduló nem múlt el rendbontás nélkül, a Metz–Lyon találkozót a hazaiak 1:0-s előnyénél, fél óra elteltével félbe kellett szakítani, mert a vendéglátók drukkerei által pályára hajított petárdák egyike megsérítette a lyoni kapust, Anthony Lopest, akit rögtön kórházba is kellett szállítani.

Ligue 1, 16. forduló: Caen–Dijon 3:3, Montpellier–PSG 3:0, Bordeaux–Lille 0:1, Angers–Lorient 2:2, Monaco–Bastia 5:0, Guingamp–Nantes 2:0, Rennes–Saint-Étienne 2:0, Marseille–Nancy 3:0, Nice–Toulouse 3:0, a Metz–Lyon mérkőzés 1:0-s állásnál a 31. percben félbeszakadt szurkolói rendbontás miatt.

1. Nice 16 12 3 1 30:10 39

2. Monaco 16 11 3 2 49:16 36

3. PSG 16 11 2 3 30:11 35

4. Rennes 16 8 3 5 18:19 27

5. Guingamp 16 7 5 4 21:15 26

6. Lyon 15 8 1 6 28:18 25

7. Bordeaux 16 6 6 4 20:18 24

8. Toulouse 16 6 4 6 18:16 22

9. Saint-Étienne 16 5 7 4 16:14 22

10. Marseille 16 5 6 5 16:17 21

11. Angers 16 5 4 7 15:18 19

12. Montpellier 16 4 7 5 23:28 19

13. Metz 15 5 3 7 16:29 18

14. Lille 16 5 2 9 15:21 17

15. Dijon 16 3 7 6 22:25 16

16. Nancy 16 4 4 8 12:22 16

17. Caen 16 4 3 9 16:30 15

18. Bastia 16 3 5 8 12:20 14

19. Nantes 16 3 4 9 9:26 13

20. Lorient 16 3 3 10 16:29 12

17. forduló, december 9–11.: Dijon–Marseille, Bordeaux–Monaco, Nancy–Angers, Lille–Montpellier, Bastia–Metz, Toulouse–Lorient, Nantes–Caen, Lyon–Rennes, Saint-Étienne–Guingamp, PSG–Nice.