Szerda este megemlékeztek az 1944-es megtorlások során ártatlanul kivégzett zentaiakról. A rendezvényen Juhász Attila irodalom tanár mondott alkalmi beszédet, majd az önkormányzat és a helybéli politikai szervezetek képviselői koszorúzták meg a Tisza-parton lévő, az áldozatok emlékére emelt kopjafát.

A Vörös Hadsereg 1944. október 8-i bevonulása után megalakultak a helyi néphatalmi szervek is. Hat nappal később a városba megérkeztek a Jugoszláv Néphadsereg egységei is, de a katonai közigazgatás bevezetéséig nem követtek el atrocitásokat, s csak akkor kezdődött el a háborús bűnökkel vádolt polgári lakosság letartóztatása, miután megalakították a helyi Népfelszabadító Bizottságot. A hónap második felében az OZNA , a második világháború folyamán megalakított jugoszláv hírszerző szolgálat november 9-ének éjjelén hatvanöt embert kettesével összedrótozva a Tisza-partra hurcolt, ahol az árvízvédelmi árok szélére fektették és agyonlőtték őket, a holttesteket pedig hevenyészve elföldelték. A tizenharmadik vajdasági brigád első zászlóaljának emberei elrejtett fegyverek után kutatva számos lakást is feldúltak és kifosztottak, de a fizikai bántalmazás és a nemi erőszak is mindennapos jelenség volt. Szloboda János kutatásai szerint a városban százhuszonnégy magyar embert öltek meg vagy tűnt el az atrocitások ideje alatt.