A szabadkai Szekeres Levente megvédte tavalyi elsőségét Az Év Természetfotósa pályázaton: Szekeres ismét megkapta Az Év Ifjú Természetfotósa címet. A díjkiosztó érdekessége, hogy a felnőttek és az ifjúságiak versenyében is két-két első helyet osztott ki a zsűri, kihangsúlyozva, hogy nem megosztott első helyekről van szó. A felnőttek versenyében Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel végzett az élen, a fiatalok között pedig ugyanígy aratott győzelmet Ceglédi Ádám és Szekeres Levente.

Gergely József: Autókarám

Gergely József: Autókarám

A Rajtunk múlik kategóriában a zentai Gergely József fotói (Autókarám és Hattyúk tava) második és harmadik helyezést értek el.

Az Év Természetfotója díjat az idén Daróczi Csaba: Kék és narancs című fotográfiája érdemelte ki. A kép az éjszakázó helyükre húzó récékről készült. A fotó megszületéséhez két héten keresztül kellett estéről estére a tóparton rostokolni, míg az esténként mindössze néhány percig ideális fényviszonyok közepette, egyszer végre minden „összeállt”, és a madarak éppen a legjobbkor és a legjobban helyezkedve repültek az objektív látómezejébe.

Az elismeréseket kedden adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.

Daróczi Csaba: Kék és narancs

Daróczi Csaba: Kék és narancs