A Bebac.com portál nagy felmérésében, amelyben arra keresték a választ, Milyenek a szülészeteink? összesen 9888 nő vett részt, a kisebb szülészetek versenyében pedig a Zentai szülészeti-nőgyógyászati osztály végzett az első helyen. A nagy szülészetek közül az újvidéki Betanija kapta a legjobb véleményezést, míg a legtöbb pontszámot a belgrádi Dragiša Mišović szülészet kapta a felmérés során.

A nők a leginkább a szülészetek tisztaságára és felszereltségére, valamint az étkeztetés minőségére panaszkodtak, illetve arra, hogy nem megfelelő segítséget kaptak a szülést követően a szoptatás terén.

A felmérés egyik eredménye arra is rávilágít, hogy az édesanyák 42 százalékának volt valamilyen kapcsolata, ismeretsége a szülészeten a szülést megelőzően. Négy százalékuktól kértek pénzt valamilyen szolgáltatásért cserébe, 26 százalékuk pedig hálapénzt adott, annak ellenére, hogy azt nem kérték tőlük.

Érdekes adat az is, hogy a megkérdezett édesanyák válaszaiból kiderül, hogy az apák a szülések mintegy 8 százalékánál vannak jelen, a nők 68 százaléka viszont egyáltalán nem szeretné, ha párjuk ott lenne a szülésnél.

A Bebac.com az elkövetkező napokban közzéteszi a felmérés részletes eredményeit az összes szülészetre vonatkozóan. A díjátadáson pedig bejelentették, 2017. márciusában újabb felméréssel készülnek, más témakörben.