2016. november 12-től kezdve 16 alkalmas emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamot szervez az SZTE EHÖK, 2017. április 13-17. között pedig intenzív táborral segítik az érettségi előtt álló középiskolások felkészülését.

Negyedik alkalommal szervez emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamot és tábort a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata. 2016. november 12. és 2017. március 11. között szombatonként, összesen 16 alkalommal 3X60 perces időtartamban tartják a kurzusokat matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia és kémia tantárgyakból. 2017. március 13-17. között pedig táborban készítik fel a középiskolásokat.

Az órákon, melyeket a szegedi egyetem legkiválóbb mesterszakos és PhD hallgatói tartanak, lehetőség nyílik az emelt szintű érettségi tematikájának megfelelő feladatmegoldások és elméleti áttekintések mellett az egyetem laborjaiban való gyakorlati feladatok begyakorlására is. Az utolsó alkalommal pedig egy teljes értékű próba érettségin tesztelhetik megszerzett tudásukat a résztvevők.

A részvételi díj tantárgyanként 24 000 Forint. Egy diák maximum 2 tantárgyból vehet részt a tanfolyamon. Jelentkezés és további információ az sztefelvi@gmail.com e-mail címen.

Jelentkezési határidő: 2016. november 4.