A tartományi kormány Miloš Stankovićot nevezte ki megbízott igazgatónak


A tartományi kormány múlt szerdai ülésén leváltotta a szabadkai Népszínház főigazgatói tisztségéből mgr. Ljubica Risztovszkit, helyette pedig megbízott státusban Miloš Stankovićot a színház szerb társulatának színművészét nevezte ki – értesült a Szabad Magyar Szó.

A hírt megerősítette Ljubica Risztovszki is, míg a tartományi kormány szerdai üléséről szóló közleményben erről egy szó sem esik.

stank

Miloš Stanković

Ljubica Risztovszki előző igazgatói mandátuma egy évvel ezelőtt járt le, akkor a kiírt pályázatra ketten jelentkeztek, Risztovszki és a most kinevezett Stanković, de az intézmény igazgatóbizottsága előtt egyik jelölt sem kapta meg a szükséges támogatást. Ezért akkor az addigi főigazgatót nevezték ki további egy évre. Ez az egy év lejárt, ezért hajtotta végre a személycserét gyorsított ütemben a tartományi kormány. A Népszínház igazgatóbizottságát erről előzetesen nem kérdezték meg, nem is értesítették. Várhatóan ezután írják ki a pályázatot majd utána nevezik ki teljes megbízatással az igazgatót.