Horgos, Domus Pacis, október 27. Kezdés: 12.00


Továbbra is egy csónakban eveznek a vajdasági civilek. A Keresztény Értelmiségi Kör ismét kerekasztal mellé ülteti a vallási, egyházi, társadalmi kérdésekkel is foglalkozó civil szervezeteket, egyesületeket és tömörüléseket. A civil-civil megbeszélés következő találkozóját csütörtökön tartják a Horgos melletti Domus Pacis Ferences Lelkigyakorlatos és Közösségi Házban.

A kötetlen és bilaterális beszélgetést és uzsonnát követően 15 órakor dr. Zsoldos Ferenc, a zentai CI-FI Civil Központ elnöke tart előadást, amelynek bibliai mottója „… legyetek egymásnak szolgálatára, …” (1 Péter 4,10), majd közös zárónyilatkozatot fogalmaznak meg a résztvevők az estebéd előtt.

Az érdeklődőket kisbusszal szállítják az esemény helyszínére előzetes egyeztetés alapján. A Keresztény Értelmiségi Kör elérhetőségei megtalálhatók a kek.org.rs címen.