Forgatni kezdték a József Attila pszichoanalízisét feldolgozó Reménytelenül című magyar filmet Michl Juli (Gyömrői Edit) és Sütő András (József Attila) főszereplésével – idézi a filmet készítő Rózsa Film közleményét a hvg.hu.

A filmet Rózsa Gábor írta és rendezi, a vezető operatőr Garai Gábor, a színészek közt feltűnik Márkus Luca, Adányi Alex, Mult István, Kocsis Gergely és Mikola Gergő is.

A közlemény azt írja: „A film József Attila életének egy kevésbé ismert, de rendkívül izgalmas és romantikus időszakát tárja fel. A pszichoanalízis során József Attila őszintén beszél gyermekkoráról, traumáiról és a művészethez fűződő viszonyáról Gyömrői Edit pszichoanalitikusnak. A film nemcsak betekintést nyújt a költő lelki világába, de rávilágít a pszichoanalízis gyógyító erejére is.”

A forgatás március közepéig tart, a film várhatóan 2025 tavaszán kerül a mozikba. A gyártó honlapján látható, hogy az alkotók támogatókat keresnek, akik minimum 500 ezer forinttal, de akár tízmilliós összeggel is be tudnának szállni a film elkészültébe.