A belgrádi metró építési munkálatai 2020-ban kezdődhetnek, az első metróvonal a Makiško polje városrésztől Mirijevóig közlekedik majd – közölte Siniša Mali polgármester. Mint mondta, a város biztosította a pénzt erre a beruházásra.

Az első vonal a következőképpen halad majd a polgármester szerint: Makiš – Belgrádi Vásár – Köztársaság tér – Pancsovai híd – Karaburma – Mirijevo.

Mali 2014-ben azt ígérte, hogy a metróépítés 2016-ban kezdődik, ez később fokozatosan tolódott egy-egy évvel, az elmúlt néhány hónapban már 2020-at emlegeti.

A város közlekedési infrastruktúrájának 2033-ig terjedő terve ettől is kényelmesebb határidőkben gondolkodik, a metróvonal befejezését 2027-re irányozza elő.

Branislav Jovin a metró tervének egykori főtervezője szerint a mostani elképzelés a Belgrád víziváros igényeihez van igazítva, noha reálisabb lenne, ha inkább a város lakosainak biztosítanák, hogy normálisan eljuthassanak munkahelyeikre.