Az elmúlt napokban a szerbiai (sport)sajtó egyik központi témája Ivana Španović, nagybecskereki távolugró londoni eredménye volt. A 27 éves Španović az utolsó ugrás során hét méter feletti eredményt ért el – legalábbis ezt állították a helyszínen tartózkodók és a felvételekből is ez derült ki. Ha ez így lett volna, a tavalyi olimpiai bronzérem után az újvidéki Novi Sad versenyzője világbajnoki címet ünnepelhetett volna, azonban pechjére a hátán levő rajtszám elszakadt, s az utolsó ugrás közben hozzáért a homokhoz, így a hatodik sorozatban Španović eredménye 6,91 méter volt, így lemaradt a dobogóról (korábban 696 centiméteres ugrása is volt, de az is csak a negyedik helyre volt elegendő).

Szerbiában az emberek felháborodva vették tudomásul az eredményt, s sokan azonnal a 2008-as pekingi olimpián történt úszóversennyel hozták összefüggésbe a dolgokat. Mint ismeretes, akkor – még ma is megmagyarázhatatlan módon – Michael Phelps, aki az utolsó métereken is jelentősen le volt maradva Milorad Čavić mögött, megnyerte 100 méteres pillangóúszást.

Čavić esetében a szerbiai közvélemény kénytelen volt beletörődni az ezüstérembe, s ugyanez volt a helyzet Španovićtyal is, akinek a negyedik helyét kellett elfogadniuk az embereknek. Ezt egyesek el is fogadták, azonban nem így tett a Meridian fogadóiroda, amely a honlapján közölte, nálunk Ivana Španović nyerte a londoni világbajnokságon a női távolugrást, s aki erre fogadott, azoknak kifizetik a nyereményt.

A fogadóiroda azzal érvelt, hogy ők Španović ugrását a papíralapú rajtszám nélkül számolják, így azokat a szelvényeket, amelyeken az szerepelt, hogy Španović világbajnok lesz, a tulajdonosok ne dobják el, hanem hozzák be a fogadóiroda üzlethelyiségeibe, mivel mindenkinek kifizetik a nyereményt.