Csütörtökön nyílik az Ikea első belgrádi áruháza. Stefan Vanoverbeke, az Ikea délkelet-európai regionális igazgatója az N1-nek nyilatkozva elmondta: a belgrádi áruházban találhatjuk az Ikea legalacsonyabb árait az egész térségben. Az üzlet kínálatában pillanatnyilag csak két szerbiai termék található, de a svéd cég biztos benne, hogy számuk a jövőben növekedni fog.

Vanoverbeke kiemelte: nagyon örül, hogy az Ikea több mint 25 év után visszatért Szerbiába – akkor nyílt meg ugyanis az első start-up üzlet Újbelgrádban.

Az áruház megnyitásának napján kezdjük az online értékesítést is, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk első szerbiai üzletünkre” – mondta az igazgató, aki azt is kiemelte: a cége kiváló minőséget, nagyszerű dizájnt nyújt a lehető legkisebb árakért.

Számunkra az a legfontosabb, hogy a lehető legalacsonyabb árat kínáljuk a piacon, illetve, hogy összehangoljuk az árakat a helyi igényekkel és fizetésekkel. Örömmel újságolhatom, hogy a mi áraink Szerbiában 3.5 százalékkal alacsonyabbak, mint Horvátországban” – magyarázta az igazgató, hozzátéve: még mielőtt megkezdődött volna az áruház építése, az Ikea csapata számos belgrádi otthont járt körbe, hogy megértse, mi jellemző erre a piacra, illetve, hogy betekintést nyerjen abba, hogy itt hogyan élnek az emberek. „A kínálatunkban igyekeztünk alkalmazkodni az itteni szokásokhoz. Fel fog tűnni, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekeknek szánt tereknek. Az otthonok struktúráját tekintve pedig nagyon sok megoldást dolgoztunk ki a teraszokra, mert észrevettük, hogy a belgrádi lakosok a teraszt afféle tárolóként, a felesleges holmi raktározására használják” – mondta Vanoverbeke.

Az Ikea megnyitásának napján nem lesznek különleges leárazások, mert a cég filozófiája, hogy egész évben alacsony árakat kell biztosítani. Kedvezményekre számíthatnak viszont az Ikea Family Club tagjai, tehát mielőbb érdemes csatlakozni ehhez a csoporthoz.