A szerb hírszerző szolgálatok olyan értesüléseket szereztek, amelyek szerint fennáll a veszélye annak, hogy Szerbia és Macedónia között feszültség alakul ki, amelybe az albánok is bekapcsolódnának, állítja a Večernje novosti terepen dolgozó hírszerzőktől származó információkra hivatkozva

A lap úgy tudja: a terv az, hogy jól felfegyverzett, szerb katonai és rendőrségi egyenruhát viselő albán csoportokat vetnek be a szerb-macedón határzónába. Az albán csapatok feladata az lenne, hogy a nehezen hozzáférhető területeken átlépjenek a macedón határon és végezzenek felderítést. Meg kellene várniuk, hogy „felfedezzék” őket a macedónok, ami azonnal feszültséget keltene Szkopje és Belgrád között, hiszen a jelek arra utalnának, hogy Szerbia megsérti Macedónia területi integritását és szuverenitását, s úgy tűnne, Szerbia valamiféle fegyveres felkelést próbál szítani Macedóniában. Ezt követően a hivatalos Belgrádot meg lehetne vádolni, hogy területi követelései vannak Macedóniával szemben, amelynek területét fel akarja osztani.

A Novosti szerint a terv második részét egy állítólagos kémaffér képezné, amely egy látványos letartóztatási hullámmal kezdődne, a gyanúsítottak pedig állítólagos, Macedóniában tevékenykedő szerb kémhálózat tagjai lennének. Ez azt jelentené, hogy a nemzetbiztonság és az állambiztonság egykori, nyugalmazott tagjait állítanák elő, akik Macedóniában élnek.

Az egész akció célja a zűrzavar és a feszültségkeltés lenne, amely végső soron Koszovóra is átterjedne. A belgrádi napilap szerint ezekről a tervekről a legmagasabb rangú macedón tisztségviselők is tudnak.

Ez a terv nem kis árnyékot vet Zoran Zaev macedón kormányfő minapi kijelentésére, aki azt mondta: a szerb államfővel folytatott beszélgetése során minden nézeteltérés tisztázódott a két ország között. A biztonsági szolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy mindez csak a rendezés látszatát kelti, mert a szkopjei hatóságok újabb vádakkal terveznek előállni Szerbiával szemben az albán nyomás hatására.

Hogy mindebből mit hiszünk el a Novostinak, az természetesen rajtunk múlik, de mielőtt bármit is elfogadnánk a belgrádi napilap állításaiból, nem árt kétszer is átgondolni a helyzetet, hiszen szegény Macedóniának úgy hiányzik egy ilyen (megrendezett vagy valós) konfliktus, mint púp a hátára. Meg aztán uborkaszezon is van, a szerb illetékesek megpendítették Koszovó felosztásának kérdését is… Van tehát ok összeesküvés-elméleteket szőni bőséggel.