Láz gyötörte, gyenge férfi
zihál ágyán, épphogy mozdul.
– Mint esett meg – egyre kérdi –,
mily gonosz kór tört rám orvul? –
Fájdalma, a kínzó testi,
ólomsúllyal mellére ül,
karmaiból nem ereszti,
marcangolja kegyetlenül.
– Jaj – kiáltja. – Nincs kímélet,
a lázroham újra támad,
légszomjam van, alig élek,
ráz a hideg, rág a bánat.
Ezalatt a városkában
szélsebesen jó hír terjed.
Vonzására ketten-hárman,
aztán többen megerednek.
Arrafelé vesznek irányt,
ahol Jézus mond beszédet,
szeretettel azok iránt,
kikben a jó már feléledt,
s kik küszködnek még a bűnnel,
tévelyegnek, botladoznak.
– Gyere – hívja őket –, űzd el
csábítását a gonosznak.
Meg is töltik úgy a termet,
ajtaján be légy se szállhat.
Jézus beszél, s a sok embert
elragadja szent varázslat.
Szól egyikük: – Hozzuk ide
betegünket, menjünk rögvest,
meggyógyítja tán az Ige! –
És a sokat szenvedő test
itt van máris, némán fekszik,
háztetőn át kötelekkel
Jézus elé leeresztik,
hátha nála enyhelyet lel.
Jézus nézi szánalommal:
szegény beteg milyen ványadt.
Megérinti, majd megszólal:
– Kelj föl és járj, fogd az ágyad!
Isten szeret, irgalmából
megbocsátja összes vétked,
menj most haza, legyél jámbor,
hogy elnyerd az üdvösséget!
Amint Jézus parancsolja,
a nagybeteg fürgén felkel,
kínnak többé nem a foglya.
Egészséges szálfa-testtel
Jézushoz lép: – Fogadd hálám!
Ha véletlen bűnbe botlok,
te segíts föl, te vigyázz rám.
Sose voltam ilyen boldog!
Felhőtlenül jó a kedve,
bár az arca könnyben ázik,
szőnyegágyát vállra vetve
ugrál, szökell, fut hazáig.
