Hivatalosan is véget értek a megbeszélések a Fiat Chrysler Automobile kragujevaci gyárában, miután a munkások képviselői megegyeztek a cég vezetőségével. A követelések csak részben teljesültek, azonban amelyeket elfogadott a vezetés, azokat a három évre szóló kollektív szerződésben is rögzítették.

A megállapodása értelmében a fizetéseket minden év februárjában összehangolnák az infláció mértékével, így 2018-ban a fizetések 4,5 százalékkal lesznek magasabbak. A 2017-es évre az emelés 2,2 százalékos lesz, és augusztustól növekszik majd, a prémiumot pedig decemberben kapják meg a munkások. Mint ismeretes, a munkások először 45 000 dináros, később pedig 50 000 dináros bruttó bért követeltek a jelenlegi 38 ezer dinár helyett, azonban ennek csak töredéke valósult meg.

A közlemény szerint az éjszakai utazások esetében a cég megduplázza az útiköltséget.

A megbeszélés értelmében, a szakszervezet képviselői elfogadták, hogy a következő három évben, vagyis a kollektív szerződés érvényessége alatt semmilyen sztrájktevékenységre nincs lehetőség.

A szakszervezet minden munkásnak, aki tagja az érdekvédelmi szervezetnek, 1.000 dinárt fizet minden sztrájkkal töltött nap után.

A Fiat Chrysler autógyár (FCA) Ana Brnabić közvetítésével július 19-én, szerdán kezdte meg a tárgyalást a szerb kormány épületében a munkabeszüntetőkkel, korábban ugyanis a szerb kormányfő Kragujevacon egyeztetett a sztrájkolókkal, és akkor úgy döntöttek, hogy a tárgyalások idejére felfüggesztik a tiltakozást.

A Fiat gyárban június 27-én kezdtek sztrájkba a dolgozók, akik magasabb béreket, a munka átszervezését és a hatékonysági bónuszok kifizetését követelték a munkaadótól, valamint azt is, hogy térítse meg a rendes munkaidőn kívüli útiköltségüket.