Már évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki Györe László, hogy egy nap bekerüljön a világranglista első száz játékosa közé. 2017. július 24-én hivatalosan is közölhetjük: Györe Lászlónak ez az álma teljesült, ugyanis a hétfőn kiadott világranglistán 15 helyet javított előző heti helyezéséhez képest, vagyis a 106. pozícióról a 91. helyre lépett előre.

Györe vasárnap este 6:3, 6:4-re veszített a San Benedettó-i döntőben az olasz Matteo Berrettinitől, de valószínű ezen a találkozón már a fáradság jelei is kiütköztek rajta, ugyanis a döntő előtti 11 napban kilenc mérkőzést nyert meg.

Ami a US Opent, az év negyedik Grand Slam tornáját illeti, nagyon úgy néz ki, hogy Györének selejteznie kell a főtáblára jutásért, ugyanis sokan voltak olyanok, akik a világranglistás védett helyezésüknek köszönhetően bekerültek a 104 főtáblás közé. Az augusztus 28-án kezdődő US Openre a múlt heti ranglistát vették alapul, amikor Györe László még a 106. helyen állt.