Györe Lászlónak sikerült az újabb bravúr, aminek köszönhetően bejutott a 43 ezer euró összdíjazású, olaszországi Perugiában zajló salakpályás tenisztorna döntőjébe!

A világranglista 123. helyén álló teniszező az elődöntőben 4:6, 7:6 (8:6), 6:4-re nyert a spanyol Marcel Grannolers ellen. Györe az első játszmát 46 percnyi játék után veszítette el 6:4-re, és a másodikba pedig hátrányban volt, s a rövidítés során is ő futott az eredmény után, de végül 74 perc után sikerült egyenlítenie. A harmadik szettben győzött a fiatalság, ugyanis a 31 éves Granollersnek fejet kellet hajtania a 22 éves Györe előtt, aki ezt a szettet 48 perc után nyerte meg.

A hetedik helyen kiemelt Györe ellenfele a döntőben az osztrák Melzer és a spanyol Munoz De La Nava mérkőzés győztese lesz.

A döntőbe jutásnak köszönhetően Györe a napi ranglistán a 113. helyre jött fel, s amennyiben vasárnap megnyerné a döntőt, a 105. hely környékére tornázhatja fel magát, ami már azt jelentené, hogy a US Openen a 128-as főtáblán kapna helyet, s nem kellene selejteznie.