Oliver Dulić egykori környezetvédelmi minisztert a belgrádi Különleges Bíróság vétkesnek találta hivatali tisztséggel való visszaélés bűncselekményében, amiért három és fél év börtönbüntetést szabott ki rá.
Dulić mellett a bíróság vétkesnek találta egykori helyettesét, Nebojša Janjićot is, akit három évre ítéltek, valamint Zoran Drobnjakot, a „Putevi Srbije“ vállalat igazgatóját is, akit egyéves börtönbüntetésre ítéltek.
Az ítéletek nem jogerősek, a vádlottaknak joguk van fellebbezni.
A bíróság Dulić és Janjić számára öt évig tartó közügyektől való eltiltást is kiszabott, míg Drobnjak esetében ez az eltiltás három év.
Oliver Dulić a vádirat szerint szóbeli utasítást adott helyettesének, Nebojša Janjićnak, hogy adjon ki építési engedélyeket, noha a szóban forgó cég, a Nuba Invest nem rendelkezett a szükséges dokumentációval. Janjić eleget tett az utasításnak, Drobnjak pedig ki is adta a kérdéses engedélyeket 2009. szeptember 18-án. Ezen engedélyek birtokában a Nuba hozzákezdhetett egy optikai kábelrendszer kiépítésének azokon az állami tulajdonban lévő utakon, amelyek a Putevi Srbije irányítása alatt állnak: azokról az autópályákról van szó, melyek Belgrádot kötik össze Horvátországgal, Magyarországgal Romániával, Bulgáriával és Macedóniával.
A vádlottak ezzel a lépéssel a hivatali tisztséggel való visszaélés bűncselekményét követték el, amiért 2-12 év börtönbüntetés szabható ki.
A Nuba számára ezzel a lépéssel lehetővé vált, hogy több mint nyolcmillió dináros profitot valósítson meg, domináns lett a közutakon és kedvezőbb helyzetbe került, mint más érdekelt befektetők.
A Dulić és társai elleni vizsgálat 2012-ben kezdődött, a bírósági per pedig 2015 júniusában. Az eljárás során a vádlottak ártatlannak vallották magukat, tudatja az N1.
Dulić elmondta: a bírósági eljárás során bizonyítást nyert, hogy technikai kérdésekre, nem pedig a Seychelle-szigeteken lévő milliókról van szó, s hozzátette, hogy fellebbez a döntés ellen. Az egykori miniszter hisz a felmentő ítéletben, „ha nem a hazai bíróságok előtt, akkor a külföldiek előtt“.
A Demokrata Párt értékelése szerint az ítélet politikailag motivált, azt a öt évig tartó lejáratókampány előzte meg a bulvármédiában.
„Az egykori miniszter, a parlament egykori képviselője és a DP tisztségviselője ellen kihirdetett ítéletet ma csak közzétették, de valójában öt évvel ezelőtt hozták meg a kormánypárti bulvármédiában“ – olvasható a DP közleményében, amely azt is leszögezi: ma már szisztematikus kriminalizálás vár mindazokra, akik az ország újjáépítésében és korszerűsítésében vettek részt 2012-ig, a cél pedig az, hogy az 1990-es évek „jólétébe“ süllyesszék vissza az államot.
„Szerbia ma olyan ország, amelyben nincsenek vádiratok a helikopteraffér, a Savamala-ügy miatt vagy az állami tisztségviselők katasztrofális döntései miatt az obrenovaci árvizek idején. Ezzel szemben mindennapos az ellenzék, elsősorban a DP-vel szembeni nyomásgyakorlás és támadások“ – olvasható a DP közleményében.