A srebrenicai mészárlás évfordulójának közeledtével Bosznia és Hercegovina lakossága (vagy legalábbis annak egy jelentős része) ismét megemlékezésre készül. A központi megemlékezés idén is július 11-én lesz, annak a napnak az évfordulóján, amikor 1995-ben a boszniai Szerb Köztársaság katonai egységei Ratko Mladić tábornok parancsnoksága alatt elfoglalták a kelet-boszniai enklávét, s amikor megkezdődött a II. Világháboúr utáni legnagyobb tömegmészárlás. A szerb egységek ugyanis szétválasztották a nőket és a férfiakat az elfoglalt városkában (ahová a környező falvakból is menekültek bosnyákok), s a férfiakat tömegesen kivégezték. Napokig tartott a gyilkolás, miközben a nőket autóbuszokra parancsolták és elszállították Tuzlába…

A halottak számát sohasem sikerült pontosan megállapítani, jelenleg valamivel több mint 8000 áldozatról tudni. A földi maradványokat a szerb katonai egységek még a háború ideje alatt többször átszállították egyik tömegsírból a másikba, így azok azonosítása még mindig nem fejeződött be. Minden évben július 11-én, a központ megemlékezés alkalmával temetik el a Potočari emlékközpontban azoknak a maradványait, akiket az eltelt egy év során sikerült azonosítani. Az idén 71 holttest maradványait helyezik örök nyugalomra. A népirtás 71 azonosított áldozatának maradványai vasárnap a visokói halottasházból az emlékközpontba érkeztek, tudatja az N1.

A koporsókat kísérő menet a Srebrenica felé vezető úton megállt Szarajevóban, a boszniai elnökség épülete előtt, ahol az egybegyűlt polgárok lerótták kegyeletüket az áldozatok iránt.

Bakir Izetbegović, az elnökség tagja kijelentette: emlékezni kell az áldozatokra, de dolgozni kell a megbékélésen is, annak ellenére is, hogy egyesek igyekeznek tagadni a bűntényeket, a felelősöket pedig megpróbálják felmenteni bűneik alól.

„A megbékélésnek nincs alternatívája. A népirtást elszenvedő félnek ismételten, újra és újra erőt kell találnia, hogy kezet nyújtson azoknak, akik nem követtek el bűnöket, de az azokat elkövető nemzethez tartoznak. Más utunk nem lehet. Ez nagyon nehéz, különösen, ha szándékos provokációkat tapasztalunk, illetve ha a népirtás tényének tagadásával szembesülünk“ – mondta Izetbegović.

Kada Hotić, a srebrenicai anyák egyesületének tagja, aki Srebrenicában veszítette el a fiát, a férjét és két fivérét, elítélte a népirtást, de azt is leszögezte: Bosznia-Hercegovina mindannyiuké, ezért a népei nem lehetnek megosztottak.

A Potočariban található emléktáblán 8372 srebrenicai áldozat neve szerepel. Eddig 6662 áldozatot sikerült azonosítani és eltemetni, de mintegy ezer ember sorsa még ismeretlen. Tetemeiket több mint 80 tömegsír rejtette Kelet-Boszniában.

Azok közül, akiket kedden temetnek el, a legfiatalabb áldozat Damir Suljić, aki 1995-ben, meggyilkolásakor alig volt 15 éves, a legidősebb áldozat pedig a most azonosítottak között Aija Salihović, aki 72 éves volt halála napján. Azok közül, akiket most helyeznek örök nyugalomra, van, akiknek csak egy-két csontját sikerült megtalálni…

(Borítókép: Faktor)