A magyarkanizsai önkormányzatban a polgárok a jövőben sem fogják megkapni az önkormányzati dokumentumokat magyar nyelven – ezt ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség felesleges pénzkidobásnak tartja.

A községi képviselő-testület legutóbbi, június 28-i ülésén Tandari Zoltán, az UKROK – Községi Összefogás-képviselőcsoport nevében indítványozta, hogy magyar nyelvre is fordítsák le a polgároknak kiküldött dokumentumokat. Indoklása szerint ugyanis a helyiek panaszkodnak, hogy az önkormányzat által postázott végzések és az adótartozásokkal kapcsolatos értesítések szerb nyelven, cirill betűs írásmóddal érkeznek. Tekintettel arra, hogy a hivatalos nyelvezetet anyanyelven sem könnyű érteni, sokak számára értelmezhetetlen, hogy mit is kér tőlük a község. Tandari úgy látja: ha a polgárok ezeket az értesítéseket magyar nyelven is megkapnák, lehetőségük lenne arra, hogy értelmezzék azokat, így könnyebben eleget is tehetnének kötelezettségeiknek, tehát egy ilyen lépés a lakosság és a község érdekeit egyaránt szolgálná. Arra is hivatkozott, hogy a magyarkanizsai önkormányzatot irányító VMSZ-nek lehetősége van megmutatni, hogy tesz a magyar emberek érdekében..

Tandari felvetésére Szarapka Ede a épviselő-testület alelnöke, a VMSZ tanácsának tagja válaszolt igencsak vitriolos hangnemben. Az UKROK képviselőjének felszólalása kapcsán megemlítette, hogy Tandari szeret a szószéknél lenni, hiszen ott érezhető a klímaberendezés hatása, utána pedig leszögezte: „Valótlanság, hogy Magyarkanizsa községet az »egyik« legnagyobb vajdasági magyar párt vezeti, nem igaz Tandari úr, a legnagyobb vajdasági magyar párt vezeti“. Ez ugyan csak apró szurkálódás, de a lényeg: a VMSZ-es testületi alelnök leszögezte: az ellenzék ezzel a felvetésével további költségeket róna a községre, hiszen megkétszerezné a költségeket, ha magyarul is kipostáznák az értesítéseket.

„Az állami minimumnak való megfelelés megtörténik, vagyis a határozatok kimennek szerb nyelven“ – jelentette ki Szarapka, hozzátéve: ha valaki mégsem tudja értelmezni a szerb leveleket, akkor majd a községi és helyi közösségi VMSZ-es képviselők segítenek. Ezért a felvetést a VMSZ elutasította.