Állandóan változik itt minden,
csak a változás az, ami állandó.
Ma nálam fáj, és nálad „Pfű!”,
de holnap nálad rossz és nálam jó.
Aztán megint fordítva lesz majd,
aztán megint lesz majd megint.
Fekete-fehér vagy fehér-fekete.
Lehet-e másképp, mint sors szerint?
Borotvaélen, sikamlós jégen,
szél ellen valamiféle szélen,
keskeny peremen, szakadék partján,
ferde toronyban, de ez még csak hagyján…
Minden időben megy oda-vissza.
Főszerepet játszik, pedig statiszta.
Színét, visszáját váltogatja,
költözik, öltözik száz alakba.

Nincs más, csak a változás, ami
mindig utolér, utolér, utolér.
Aki áll, az mind úton áll,
ami él, az mind úton él, úton él.

Népszerű, vagy szörnyen árva,
mindig ugyanaz a dráma tárgya.
Folyik az út, áramló,
csak a változás az, ami állandó.
Nem ugyanazt jelenti
másnap ugyanaz a szó, ugyanaz a kép.
Ugyanabba az ugyanabba
ugyan, ki az, aki kétszer lép?

Nincs más, csak a változás, ami
mindig utolér, utolér, utolér.
Aki áll, az mind úton áll,
ami él, az mind úton él, úton él.