Juhász Vince nem hisz a falakban A zentai származású fiatalember a saját útját járja, és úgy tűnik, hogy megtalálta helyét a művészvilágban

Király Tamás, a hatvanévesen elhunyt világhírű divattervező munkássága idézte elő a magyar underground divatszcéna talán legforradalmibb változásait. Vivienne Westwooddal, Jean Paul Gaultier-rel dolgozott együtt, nagyszabású divatbemutatók egész sora fűződött a nevéhez Budapesten és külföldön. Király életfilozófiája a bohém joie de vivre volt. Szerette Párizst. A kifejezetten formabontó művészeti irányzatok érdekelték. Nagyon sok színházi, filmes és videós produkcióban vett részt és a nyolcvanas években Bódy Gáborral, a legendás magyar filmrendezővel is együttműködött. Budapesti lakásában 2013. április 7-én gyilkosság áldozata lett.
Király Tamás állandó modelljével, közeli barátjával és munkatársával, a zentai Juhász Vincével 2005-ben találkoztam először a Mojo klubban. Azonnal feltűnt androgün, szokatlan és érdekes egyénisége. A modellkedés mellett Juhász Vince a Borgiák című sorozat forgatásán dolgozott asszisztensként, majd Daniela Hernandez táncos-koreográfus munkatársaként találkozhattunk a nevével. Több film, tévéműsor és videoklip látványvilágáért felel. Folyamatosan dolgozik, forgatásról forgatásra rohan.

● Mikor költözött Budapestre?
– Zentán éltem 1999-ig, akkor voltam először külföldön. Nem sokkal ezután Oroszországba utaztam, majd néhány hónapot Afrikában töltöttem. Amerikába is kimentem egy időre. Végül Magyarországon kötöttem ki újra. Imádom Budapestet, rengeteg barátom és munkatársam él itt, ragaszkodom a városhoz.
● Mikor kezdett modellkedni?
– Abban az évben, amikor Pestre költöztem. Már akkor is a művészetek felé orientálódtam. A magyar fővárosban „kinyílt a világ”. Az Iparművészeti Egyetemen tanultam, divattervező szakon, ahol már az első hetekben nagyon sok új impulzus ért. Akkoriban mindenki innovatív és világmegváltó dolgokat akart létrehozni. Én is.
● Nem tartották ezért furának? Csodabogárnak, excentrikus őrültnek?
– De igen, annak tartottak. Viszont Pesten végre otthon éreztem magam, hiszen sok hozzám hasonló excentrikus őrült között lehettem. Nagyon fontos, hogy egy olyan formabontó közösség formálódott ebben az időszakban, amely elsősorban az akkori fősodrású klubokhoz, művészeti központokhoz, kávézókhoz kötődött.
● Hogyan ismerkedett meg Király Tamással?
– Az egyik évfolyamtársammal elmentünk megnézni egy Frenák Pál-darabot, és előadás után bemutattak neki. Körülbelül egy hónappal később csinált egy nagyszabású divatshow-t, ahová engem is meghívott. Ez volt az első közös munkánk. Vele dolgoztam először és utoljára modellként, bár voltak más felkéréseim is, a Viva Model Managementtel is együttműködtem egy időben. Nem a modellkedés volt ekkor a fő célom, kreatív szakmákban gondolkodtam.
● A ruhatervezésben is részt vett?
– Fokozatosan kerültem bele. Tamással nagyon hasonlóan gondolkodtunk. A halála előtti utolsó divatshow-nak, az Elle Fashion Show-nak a készítésében is közreműködtem, tizenkét évnyi közös munkát követően. Tamás akkor épp Párizsban készült egy másik divatbemutatóra, a technika segítségével kommunikáltunk, elküldte nekem a rajzokat, terveket és gyakorlatilag az egész tavaszi show kollekciója általam készült el. Amikor telefonon beszéltünk a tervekről, szinte szavak nélkül tudtuk, hogy mit akar a másik.

● Az mit jelentett pontosan, hogy a „kedvenc modellje” volt?
– Azt, hogy én nyitottam vagy zártam a show-t, és én kaptam a legtöbb ruhát. A Millenáris Központban volt az első show, amelyben szerepeltem. Előtte csupán kétszer találkoztunk, és annyira nem ismertem a munkásságát, csak annyit tudtam róla, hogy alternatív ruhákat tervez. Tizenkilenc éves voltam, közvetlenül a gimnázium után, és ilyen fiatalon számomra ez egy hatalmas lehetőség volt. Emlékszem, hogy miután odaértem a Millenárisra, nagy nehezen megtaláltam az öltözőt, ahol megláttam egy kalapot. Megkerestem egy öltöztetőt azzal, hogy a kalapot megtaláltam, de hol a többi ruha, amit viselnem kell? Azt mondta, hogy nincs más. Ez a ruha. Mármint a kalap. Azonnal hívtam Tamást. „Tamás, tényleg ez minden, ebben kell kimennem?” Teljesen komolyan közölte velem, hogy igen. Eléggé pánikba estem, de amikor végül kijutottam a kifutóra, egy nő, ahogy engem meglátott, azonnal felpattant és kirohant a teremből, és ez annyira komikus volt, hogy már egyáltalán nem feszélyezett a dolog.
● Vannak olyan művészek, akikről elmondhatjuk, hogy hatással voltak a tevékenységére?
– Catherine Deneuve, Jessica Lange és Isabelle Huppert. (Nevet) Ferzan Özpetek török filmrendező munkássága meghatározó a számomra, szeretném meghívni az operatőrét jövőre Magyarországra. Páratlan rendező. A vajdasági művészek közül pedig elsősorban Sinkovits Ede hatott rám, aki felkészített az Iparművészeti Főiskolára. Huszonöt éve ismerjük egymást, azóta barátok vagyunk. Biljana Đurđević szerb festőnő és az erdélyi-német származású Dorothea Fleiss munkáit szintén fontosnak tartom. Ami pedig a divattervezőket illeti, Galliano nagy kedvencem volt mindig is, akárcsak Jean-Paul Gaultier vagy Vivienne Westwood, akivel Tamás többször dolgozott együtt, közös divatbemutatójuk is volt a nyolcvanas évek elején a Berlini Divathéten. Vivienne Westwooddal volt szerencsém személyesen találkozni a moszkvai divathéten. Az oroszok tehetősek, jelentős összegeket költenek divatbemutatókra, és ezért mindig A kategóriás tervezők szerepeltek a meghívottak között. Alexander McQueen-től Kenzóig, Dolce and Gabbanától Sonyia Rykielig nagyon nagy neveket vonultattak fel, közöttük persze híres orosz divattervezőket is. A divatbemutatót az azóta már lebontott Rossiya Hotelben szervezték meg, a Vörös tér mellett. A jegyekért horribilis összegeket kértek.
● Hogyan jutott ki?
– Egy évfolyamtársnőm édesapja volt akkoriban az orosz nagykövet. Ő szerzett jegyeket a moszkvai divathétre.
● Milyen volt a legextrémebb ruha vagy smink, amiben meg kellett jelennie a közönség előtt?
– A Károlyi Palotában, az Olasz Gasztronómiai Napokon nyílt egy kiállítás a transszexualitásról, amit egy olasz fotós jegyzett. Itt Tamás rendezett egy negyvenperces divatshow-t, amelyben azok a modellek léptek fel, akik a fotókon szerepeltek, konkrétan nőből átoperált férfiak és férfiakból átoperált nők. Mindössze tizenketten voltak, amit Tamás kevésnek tartott, ezért engem is meghívott a show-ba, hogy bővítse a csapatot. Ott készítettek nekem egy olyan sminket, ami szegecsekből állt. A szegecsek felragasztása hat órán át tartott. Mindenki kapkodott, pörgött, sietett, hiszen egy divatbemutató a rohanásról és a gyorsaságról szól – néha fél évet dolgozunk húsz percért – és mire odakerült a sor, hogy leszedjék a sminkemet, az összes sminkes és fodrász hazament. Egyedül voltam kénytelen leszedni a több ezer pici szegecset, emellett az egész testem le volt fújva arany festékkel. Azt hiszem, ez volt a legextrémebb sminkem a pályám során.

● Milyen a szépségeszménye?
– Azt tartom szépnek, ami érdek nélkül tetszik és örömet okoz. Ez az életfilozófiám, és meghatározza a művészetekhez való viszonyomat is.
● Mi történt azután, hogy visszajött Magyarországra?
– Színházakban kaptam munkát jelmeztervezőként. Az volt a tervem, hogy nyitok egy saját divatházat, ehhez pedig, akármennyire tehetséges meg ambiciózus az ember, kell egy nagyobb anyagi befektetés, és ez nekem nem állt rendelkezésemre. Egyébként a magyar színházak többnyire turkálókból szerzik be a jelmezeket, mert szűkösek a keretek.
● Általában a művészetre szánt pénzekből vesznek el azok, akik fentről osztanak, mert „az minek”…
– Igen. A jelmeztárak pedig az említett okból elavulnak, varrodát nehezen tudnak fenntartani, ezért egyedül a turkálókat járva lehet dolgozni, vagy nagyon olcsó boltokban anyagokat, ruhákat keresgélve. A színházak általában csak arra költenek nagyobb összeget, ami kiemelten fontos, például a főszereplő kosztümére, egyébként a költségvetések a vicc kategóriájába tartoznak. Mindig is szerettem volna megtervezni Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjának a díszletét és a jelmezeit. Amikor felkértek rá egy vidéki színházban, összesen négyszázezer forint volt a keret a jelmez- és díszlettervekre. Ez tíz éve történt, és már akkor sem volt rá elég ennyi pénz. Huszonvalahány színészt kellett volna felöltöztetni, nem jöttünk ki belőle, ezért visszautasítottam a felkérést. Egyébként erről a színdarabról nekem van egy nagyon erős vízióm. Ha egyszer odajutok, hogy megcsinálom, azt szeretném, hogy minden pont olyan legyen, ahogy elképzeltem. Nem akartam kompromisszumokat kötni.

● Hol kezdett látványtervezőként dolgozni?
– A PROP CLUB nevű csapatban, amelyben hét és fél évig dolgoztam. Így kerültem be a filmszakmába, lényegében a legaljára, úgynevezett helperként. A helperek, vagyis a segítők alatt már csak a rakodómunkások vannak. A művészeti szekción belül ennél lejjebb már nem lehet az ember. Eleinte csak reklámfilmeket gyártottunk, viszont fél éven belül felkértek, hogy legyek a művészeti vezető egyik asszisztense. Akkor kezdték forgatni Magyarországon a Borgiák című sorozatot, ebben kaptam munkát és végül három évig dolgoztam a stábbal. A filmes szakma a katonasághoz hasonlít, mindenki ezt mondja, megszállottság és szerelem nélkül nem lehet csinálni. Minimum tizenkét órát kell dolgozni egy forgatási napon. A reklámfilmek esetében pedig tizenötöt vagy tizennyolcat, mivel azokra nagyon kevés az idő. A PROP CLUB-ban töltött idő egyébként életem legszebb időszaka volt és nagyon mély barátságokat kötöttem azokkal, akikkel kezdőként odakerültem. Azóta eltelt tizenkét év és rengeteg olyan filmes került ki közülük, aki Emmy vagy Oscar-díjas lett. Az egyikük, Kiss Dorka, akivel egykor együtt dolgoztam a Borgiákban, ő volt például a Saul fia látványtervezője. Majdnem mindenki saját vállalkozásba kezdett a régi kollégák közül, én szabadúszóvá váltam.
● Hogyan tudott szabadúszóként érvényesülni a szakmában?
– Két év kellett hozzá, hogy megtaláljam a megfelelő munkatársakat. Sokszor nagyon elfáradok, gyűlölöm a telefont, és minden technikai eszközt. A napi hosszadalmas telefonálgatás a munkám legkellemetlenebb része. Amikor elkezdünk forgatni, akkor már jó.
● Most milyen projekteken dolgozik?
– Egy barátnőm, aki görög-magyar származású és producerként dolgozik New Yorkban, meghívott Cannes-ba, ahol a Daniela Hernandezzel készült filmünket is be szerettük volna mutatni. Itt megismerkedtünk egy angol filmes csapattal, akik a Brexit miatt szerettek volna idejönni Magyarországra forgatni, mivel itt nagyon jók az adókedvezmények. Magyarországon a Korda Stúdió, az Origo Stúdió, a Négyes Stúdió és a Fóti Stúdió is nagyon korszerű, Európában sehol nincsenek ilyenek.
● Akkor ezek szerint ezért járnak ennyien Magyarországra forgatni…
– Igen, és a rendkívül kedvező állami támogatások miatt. Sok amerikai és külföldi cég létesít itt leányvállalatot, ilyen a miénk is. Az angol és a ciprusi befektető producerekkel alapítottunk egy céget Magyarországon, és ennek keretében kezdünk forgatni a nyáron. A BBC 2 megrendelésére egy vígjátéksorozat két évadát készítjük. Mindez rengeteg munkával jár, hiszen producerként eddig még nem dolgoztam. Nem szeretek könyvelőhöz, bankba járni, nem szeretek ügyvédi leveleket olvasgatni… Mondjuk, költségvetéseket eddig is kellett csinálnom, ez nem ért váratlanul. Nagyon sok embert kell irányítanom, valamint meg kell felelnem a külföldi befektetőknek, akiknek mostanáig egy 2006-os James Bond-film, a Casino Royale volt a legnagyobb projektjük. Az egy ütős költségvetésű film volt, még amerikai viszonylatban is. A megrendelés egyébként három évadnyi anyagra szól.
● Mennyi idejük van forgatni?
– Öt hetünk van tizenkét részre, majd három hónapunk további tizenkettőre, és ezzel párhuzamosan előkészületeket végzünk a következő blokkra.

● Érte valaha inzultus a mássága miatt?
– Nem. Soha.
● Mit lehetne tenni azért, hogy másokat se érjen?
– Ez egy tízmilliós kérdés. Azt gondolom, hogy szexuális orientációtól függetlenül az ember elég fájdalmat és bántást kap az életében. A legfőbb kérdés ilyenkor az, hogy ki hogyan tudja ezt feldolgozni. Egyébként meg szerintem a békét az embernek önmagában kell megtalálnia. Ha ez megvan, akkor védve van a lelki terrorral szemben.
● Fel kell húzni valamiféle falat magunk köré, mert különben…
– Nem hiszek a falakban. A nyitottságban annál inkább. Ha bármikor megkérdezték a munkahelyemen, hogy milyen a szexuális orientációm, mindig az összes főnököm tisztában volt vele, mert nyílt lapokkal játszottam. Poént, viccet csináltam belőle, soha nem rejtőzködtem senki elől. Így nem tudtak velem mit kezdeni. Ha nyíltan vagyok „céltábla”, akkor semmit sem érdemes hozzám vágni.
● Ha kapna most vagy a közeljövőben felkérést modellkedésre, elvállalná?
– Most szerintem biztosan nem fogok ilyen felkérést kapni, ugyanis az idén kiderült, hogy milyen munkáim lesznek 2019-ig. Jövőre lesz két nagyjátékfilm és egy sorozat, amiben biztosan részt veszek, ezenkívül egy akció-vígjátékra is felkértek, amit többek között szerbiai helyszíneken forgatnak majd.
● Király Tamás bemutatói erősen teátrálisak voltak, milyen típusú karakterekkel dolgozott?
– Tamás, hogy visszautaljak a szépséggel kapcsolatos kérdésre, az utca emberében látta az igazi szépséget, ezért alapból nem klasszikus szépségű modelleket és anorexiás, deszkavékony lányokat szerepeltetett a bemutatóin. Volt olyan is, de nem ez volt a jellemző. Szerette a furcsa karaktereket, az exhibicionistákat, akik azonosulni tudtak az általa tervezett ruhákkal. Senkit sem a pénz motivált a Tamással való közös munkában, hanem az, hogy létrehozhat valami olyasmit, ami lehet, hogy egyesek szerint polgárpukkasztóan hat, mégis újszerű és izgalmas.
● Innovatív tervező volt, forradalmár?
– Igen, és soha nem adott el ruhákat. Kézzel dolgozgatott a kreációin. Gyűjtötte, sőt raktárszámra tárolta, kölcsön- vagy bérbeadta a ruhákat, de teljesen nem adott ki a kezéből egyetlen egyet sem. Mindig az volt a vágya, hogy ilyen ruhákban járjanak az emberek az utcán, akár a villamoson is. Régen konkrét kísérletei voltak erre, például ő csinálta a Váci utcán a divatsétákat El Kazovszkijjal.
● Ismerte El Kazovszkij-t?
– Igen, és voltam is nála tojásfestő bulin. (Mosolyog.) Együtt lógtam akkoriban egy festő-restaurátor társasággal, amellyel húsvétkor összeültünk, iszogattunk és rengeteg tojást festettünk.
● Mi a véleménye a Neon Démon című filmről, amely eléggé sajátos szemszögből mutatja be a kifutók világát?
– Nagyon rossz kritikákat kapott, pedig szerintem gyönyörű film. Van benne ugyan némi Lee Kar Wai-féle vontatott dramaturgia, ennek ellenére kiemelkedő alkotásnak tartom.