Már beszámoltunk olvasóinknak Donald Trump amerikai elnök legújabb médiaellenes hadjáratáról. Szombaton a Kennedy Központban tirádázott a sajtó ellen a veterán harcosok tiszteletére tartott fogadáson:

„A kamu média el akar bennünket hallgattatni – de nem hagyjuk. A kamu média megpróbált megállítani bennünket a Fehér Házba vezető úton. De én elnök vagyok, ők meg nem.”

Az igazi trumpista csemegére azonban vasárnap reggel került sor, amikor a szőkített főparancsnok fanatikus híveinek egyik internetes gyülekezőhelyéről vett át egy módosított régi videót, amelyen az akkor még csak ingatlanmágnás valóságshow-házigazda beavatkozik a showbirkózás (pankráció) utáni „(v)erőpróbába” és leteperi a Show-birkózó Világ (World Wrestling Entertainment) cég szintén milliárdos vezetőjét, Vincent McMahont, aki maga is pankrátorként kezdte. Persze az a csetepaté is a show része volt, Trump és McMahon a valóságban jóbarátok. Olyannyira, hogy a showbirkózó cég tulajdonosának a felesége, Linda McMahon ma a Trump-kabinet tagja mint a Kisvállalkozások Ügynökségének a vezetője.

A videó „aktualizált” változatában a Trump által eredetileg földre tepert és alaposan megöklözött (felöklelt?) rivális mágnás fejére a CNN hírtelevízió logóját „ragasztották”, ezzel is demonstrálva azt az eltökéltséget, amit az elnök az említett szombati beszédben mutatott a CNN és a többi „kamumédia” elleni harcban.

A „megdoktorált” videó nyilvánvalóan az Egyesült Államok elnökének rettenetes erejét (ha nem is éppen a hivatal méltóságát) hivatott jelképezni:

Trumpnak nagyon tetszhetett egykori ringen kívüli „kiütéses győzelme”, mert július 2-án megosztotta azt saját Twitter-csatornáján, amivel ismét önmagára irányította a média figyelmét – valamint a normálisan gondolkodó emberek megrökönyödését. A CNN kommunikációs osztálya azzal válaszolt, hogy közzétette a Fehér Ház hivatalos magyarázatát.

Donald J. Trump: #FraudNewsCNN #FNN [„#CsalóHírekCNN #CsNN”]

CNN Kommunikáció: @realDonaldTrump [írta:] „Az Elnök soha semmilyen formában vagy módon nem pártolt vagy bátorított erőszakot. Ha bármit is, akkor pont az ellenkezőjét.”

A CNN hivatalos közleménye így szól:

„Szomorú nap az, amikor az Egyesült Államok Elnöke erőszakra bíztat riporterek ellen. Egyértelmű, hogy Sarah Huckabee Sanders [elnöki szóvivő-helyettes] hazudott, amikor azt mondta, hogy az Elnök soha nem tett ilyet. Ahelyett, hogy külföldi útjára meg a Vlagyimir Putyinnal való első találkozójára készülne és az egészségbiztosítási reformon dolgozna, ő inkább serdülőkori magatartást mutat messze a hivatal méltósága alatt. Mi folytatjuk a saját munkánkat. Jobban tenné, ha ő is elkezdené azt csinálni.”

Akármilyen mélyre is süllyed tehát egy ember akármilyen magas hivatalban, az amerikai politikai rendszer egyetlen alkotmányosan védett szereplője, a szabad sajtó nem retten meg a fenyegetésektől.

De a jobboldalon is egyre többeknek van elegük Trump gyermeteg és hivatalához méltatlan megnyilvánulásaiból. Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor kijelentette: felkavarta az elnök legújabb támadása a média ellen, mert „aggódik a bizalmatlanság fegyverré kovácsolása miatt”, ami aláássa a demokráciát meghatározó szabadságjogokat.

„Az első alkotmány-kiegészítés [amely előírja a sajtó korlátozhatatlan szabadságát] az amerikai kísérlet lüktető szíve, és enki nem válogathat az abban foglalt jogok között. […] Éppen a július 4-ike előtti hétvége van, és a Függetlenségi nyilatkozat bizony egyértelművé teszi, hogy kormányunk csak a szabadságjogok biztosítására hivatott közös eszköznek számít.” (Ben Sasse)

 

Az eredeti videó így nézett ki: