Az országban zajló eseményeket figyelemmel kísérve, elengedhetetlenül az az érzés alakulhat ki bennünk, hogy mindannyian, akik még Szerbiában élünk, egy gigantikus színjáték részei vagyunk, amelynek a rendezője, díszlettervezője, dramaturgja, főszereplője, súgója és még ki tudja mi minden, személyesen az államfő, Aleksandar Vučić. Szinte mindegy, milyen témáról van szó, az ország mely pontján történik, egész biztos, hogy végül személyesen az államfő lesz az, aki azt lereagálja, vagy akinek döntést kell hoznia. Néhány hónapja egy újságíró kollégát berendeltek a zentai önkormányzatba, ahol tudatták vele, hogy személyesen Vučićnak köszönhető, hogy egyáltalán van Zentán fűtés. Persze arról nem szól a fáma, hogy most ugyanezek a politikusok a zentai cukorgyár csődjét is az elnök érdemei közé írják-e… Hármat ragadtam ki az aktualitások közül, amelyek reményeim szerint híven tükrözik micsoda operettországban is élünk.

KORMÁNY(V)ÁLSÁG

Bajban Vučić, fő a haladók feje, égnek a telefonvonalak, kormányválság, nincs meg a többség Ana Brnabić megválasztásához. Ilyen hangzatos címeket olvashattunk a hétvégén a fővárosi lapokban, amelyek többsége ezúttal is azokra a bizonyos „névtelen, de jól értesült” forrásokra hivatkozott. Kivéve a Blicet, akiknek személyesen Nebojša Stefanović belügyminiszter erősítette meg ezeket a „szörnyű” híreket. Az ország tiszta fejjel gondolkodó része számára viszonylag gyorsan világossá vált, hogy színjáték az egész történet. Annál is inkább, mert a hangulatkeltés ellenére is egyértelmű volt, hogy Dragan Marković Palmán, a hagyományos értékek állhatatos védelmezőjén és kicsiny frakcióján kívül mindenki az államfő javaslata mögött áll. Mert mégis ki merne ellenkezni azzal, amit Vučić mond? A haladók közül egészen biztosan senki, de ugyanez a fegyelem mondható el a koalíciós partnerekről is, a köztársasági kormánytól a tartományi hatalmon és az önkormányzatokon keresztül az utolsó helyi közösségig, legyenek azok szocialisták, szociáldemokraták vagy kisebbségiek. Ők mind együtt a hatalom, van egy elnök, aki megmondja, hogy legyen ezzel pedig dehogy menne szembe bárki is, hiszen azzal elveszítené a foteljét, az előjogait, vagyis „nem lennének ott ahol a döntések születnek“.

A napnál is világosabb, hogy ismét egy ingyencirkuszt rendeztek a nép számára, amely viszont egyre kevésbé vevő erre. Mivel a csapból is Vučić folyik, neki aztán teljesen mindegy, hogy ki a kormányfő, felőle aztán a letört fülű kávéscsészékhez is vonzódhat szexuálisan.

A kérdés persze az, hogy akkor mégis mire szolgál ez az egész műsor? A már jól megszokott figyelemelterelésre az olyan lényeges dolgokról, mint a törvények lábbal tiprása és az általános gazdasági leépülés (mert mindig van lejjebb), illetve a külföld felé való üzengetésre. A hétfői hírek már valamiféle megosztott kormányfői tisztségről szóltak, vagyis arról, hogy Brbabić Dačićtyal osztozik az irányításon, az előbbi a gazdasággal, az utóbbi meg a politikai kérdésekkel foglalkozik majd. Ezzel pedig Vučić megfelelni igyekszik Moszkvának és Brüsszelnek is. Újabb kérdés merül fel: mi értelme ennek, ha egyszer úgyis mindent maga az elnök fog irányítani? Vučić viszont igen könnyen juthat a farkast kiáltó kisfiú sorsára. Olyannyira lételeme a válsághelyzetek kreálása (na melyik korábbi elnökre emlékeztet ezzel?), hogy amikor esetleg tényleg veszélybe kerül a hatalma, már mindenki csak a fejét csóválja, hogy nahát, már megint kezdi…

VERŐLEGÉNYEK

Egy fizetős fotóportálról kerültek elő a múlt héten azok a képek, amelyek Vučić beiktatásának napján készültek és amelyeken az látható, hogy nagydarab verőlegények ragadnak torkon, lökdösnek, dobálnak újságírókat, fotósokat, tüntetőket. A képek komoly felzúdulást okoztak, a Danas pedig, amelynek újságírónője Lidija Valtner volt az egyik, eltávolított nemkívánatos „elem“ a fotókat közzétéve, az olvasók segítségét kérte az azonosításhoz. A segítség megérkezett, az eredmények pedig egyértelmű kapcsolatot mutattak a nehézfiúk és a Szerb Haladó Párt között. Többen is Vučić személyes testőrségéhez tartoznak, akad olyan, aki más haladó politikusok védelmét látja el, vagy pedig recepciós a párt székházában.

Mindezekre az értesülésekre Vučić a tőle megszokott módon reagált: ellentámadással. Sajtótájékoztatóján egy képet mutatott, amelyen egy csöves fiatalember éppen alkoholizál. A fotón az egyik megtámadott személy Marko Radosavljević látható, akiről „minden szeerbiai polgár elnöke“ azt mondta, a DOS egyik verőlegénye, aki a helyszínen provokálta a jelenlévőket. Nem sokkal később megszólalt Radosavljević is, aki közölte, a fotó egy színi előadásból származik, amelyben amatőr színészként alkoholistát alakított.

A történtek kapcsán sokakban tisztázódhat a kérdés: hova tűntek az utcákról a futballhuligánok és a szélsőséges elemek.

MAGYAR HŐS

Torontálvásárhelyen egy szobrot leplezett le Vučić, egy magyar katona emlékére. Cérna Tibor az 1999-es NATO hadműveletek során vesztette életét a koszovói Košare laktanyában.

Vučić az emlékművet Cérna Kata, a katona édesanyja jelenlétében leplezte le, ez alkalommal elmondta, Szerbia hálával tartozik a családnak, ezzel az emlékművel pedig azt szeretné kifejezni, még ha jelentős késéssel is, hogy Szerbia emlékezik hőseire.

A visszaemlékezések szerint Cérna kirohant a fedezék mögül, hogy így vonja magára egy mesterlövész figyelmét, aki ekkor két lövéssel végzett vele, de mivel így felfedte pozícióját, ezért a szerb katonaság semlegesíteni tudta őt.

Félretéve a háborús történetek helytállóságának kapargatását és a Petőfi Brigádról tanultak viszonyát a valósággal, tény marad: egy magyar katona idegen csatatéren halt meg, olyan célokért, amelyeket belgrádi bőrfotelekben ötlöttek ki.

Szemmel látható, hogy az államvezetés lépésről-lépésre dolgozik a kilencvenes évek történéseinek revízióján, tettesekből áldozatokat kreálnak és fordítva. Minimum ijesztő, hogy ebbe a folyamatba belekeverik a kisebbségeket is.

A jegyzetet a Családi Kör hetilap engedélyével közöljük.

Az illusztráció Corax karikatúrája.