Az a szerbiai állampolgár, aki csütörtökön a pulai Gortanovai öbölben azért ugrott be a tengerbe, hogy megmentse a fiát, s akit a hullámok a szikláknak csaptak, pénteken a kórházban belehalt a sérüléseibe – írja az Isztria Hangja (Glas Istre).

A lap tudósítása szerint a 40 év körüli férfi csütörtökön 12 óra 20 perckor ugrott be a vízbe, s az erős hullámok miatt a szikláknak csapódott. A helyszínen levő két pulai vízimentő azonnal a segítségére sietett, kihúzták a tengerből, de akkor már nem volt eszméleténél és pulzusa sem volt. A hírek szerint a parton két orvos is tartózkodott, s gyorsan a helyszínre érkezett a mentőszolgálat csapata, akik megkezdték az újraélesztést. Mintegy fél órán át próbálkoztak, mire sikerült visszahozniuk az életbe, s a férfit azonnal a kórházba szállították.

Az apa a 12 éves fia miatt ugrott be a tengerbe, mivel a gyerekét, ahogy a sziklán állva fényképezett, egy hullám ledöntötte a lábáról és magával sodorta.

Az édesapa egy pillanatig sem gondolkozott, azonnal a vízbe vetette magát, s mindketten – a nagy hullámok között – elkezdtek a part felé úszni. A fiú megúszta az esetet néhány zúzódással, de sokkban volt, így őt is kórházba szállították, az édesapja azonban belehalt a súlyos sérülésekbe. (Glas Istre)