Hasztalanul szilárdulnak szép napjaink,
Vályogtéglái beragadnak és kirojtosodnak
A fák, házak, az emberek keze nyoma,
Akár a régi írás a fehér miseruhán.
Egy gonddal kevesebb: a gyászt immár
Nem kell anyanyelvedre lefordítani,
Hiszen érvényt szül körötted a félelem,
Amikor a neved a képernyőn megjelen.
Mit neked rövid vagy hosszú ékezet,
A kézbesítőt sem érdekli már, csak az,
Hogy valaki átvegye, lehet, hogy a dögcédulát,
Amit hiába rejtegetsz. Hol itt, hol ott keresed
A rejtjelet: a meghatározás veszélye mindenhol!
Ébrednél, de nincsen már mikor, és nincsen hol.
Tárva-nyitva ajtó és kapu. Az udvar huzatos.
A fák hegyére nézel: neked ott az ég. S elindul
Alattad a föld az éterillatú völgyek felé.