Habár kimondottan rossz kezdésnek és előjelnek számít, ha egy játékos úgy veszíti el az első játszmát, hogy mindössze egy játékot tud nyerni, szerdán és csütörtökön is jó ómennek bizonyult Györe László számára, hogy 6:1-re kapott ki az első szettben a szlovákiai Poprádon zajló, 64 ezer euró összdíjazású salakpályás tenisztornán. Szerdán a cseh Zdenek Kolar ellen került hátrányba, csütörtökön pedig honfitársa, a zombori Filip Krajinović győzte le 6:1-re Györét az első szettben, azonban mindkét találkozó végén Györének volt oka mosolyogni, ugyanis ő jutott tovább.

Idegtépő meccset nyert meg Györe László

Akik figyelemmel követik Györe László pályafutását, azok jól tudják, a mérkőzései előtt nem árt, ha az ember bevesz valamilyen vérnyomáscsökkentőt, mert az izgalmak azok szinte minden meccsén garantáltak. Nem volt ez alól kivétel a szlovákiai Poprádon zajló challenger tenisztorna második fordulója sem, amelyben Györe – a hetedik meccslabdát kihasználva – 1:6, 7:5, 7:5-re nyert a cseh Zdenek Kolar ellen.

Krajinovićnak mindössze 23 percre volt szüksége, hogy megnyerje az első játszmát, s csakúgy, mint szerdán, Kolar ellen, Györe a második szett elején break-hátrányba került (0:3). A világranglista 121. helyén álló teniszező azonban nem kezdett el kapkodni, türelmes volt, s várta, hogy Krajinović elkezdjen hibázni, miközben az ő játékosa folyamatosan javult. A türelem kifizetődött, ugyanis kétszer is sikerült elnyernie Krajinović adogatójátékát, s 50 percnyi játék után 6:4 arányban az övé lett a szett.

A harmadik, döntő játszma – ahogy az Györe meccsein megszokhattuk – igazi drámai végjátékot hozott. Györe gyorsan elveszítette az adogatójátékát, azonban sikerült visszabreakelnie, de Krajinović 3:2-es vezetésénél több break-lehetőséget is hárítania kellett. Végül óriási csata után egyenlített, majd egy újabb breakkel már ő vezetett 4:3-ra. A break-előnyt azonban nem sikerült megőriznie, mivel a nyolcadik játékban Krajinović nyerte el az ő adogatójátékát, majd mivel magabiztosan megnyerte a sajátját, 5:4-re már a 25 éves zombori játékos vezetett. Györe egyenlített, majd egy újabb breakkel átvette a vezetést. A tizenkettedik játékban már ő adogathatott a mérkőzésért, s a lehetőséget nem is hagyta ki. Egy nyerő ütés és egy Krajninović-hiba után 30:0-nál a mérkőzésen először ászt ütött, s ekkor már nem volt kérdés, ki jut a poprádi torna elődöntőjébe.

Györe a találkozón az ellenfél 18 break-lehetőségéből tizenegyet hárított, Krajinović esetében pedig ugyanez az arány 12-ből hat.

A harmadik helyen kiemelt Györe végül 2 óra és 28 percnyi küzdelem után 1:6, 6:4, 7:5-re nyert a világranglista 187. helyén álló Krajinović ellen. A zentai játékos következő ellenfele az első helyen kiemelt, szlovák Martin Kližan és az ötödik helyre rangsorolt, spanyol Roberto Carballes Baena mérkőzés győztese lesz.