Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Többnyire laza ejtőzéssel, kellemes semmittevéssel töltötték a 2008-as Sziget Fesztivál nulladik napját a sátorozó, bentlakó látogatók, ugyanis ezen a kedden napközben még nem voltak szervezett programok, csak este háromnegyed nyolcra hirdették meg Lauren Harris és csapatának fellépését, mint előzenekart, a sokak által nagyon várt Iron Maiden együttes koncertje előtt. A Hajógyári-sziget szinte minden pontján egész nap ez utóbbi zenekar nevét hirdető öltözékben szaladgáltak kicsik és nagyok, olykor több generáció érkezett együtt a kultikus brit metálcsapat fellépésére, egész családok jöttek ki a fesztiválhelyszínre és öltöztek egyenpólókba. Akárhova nézett az ember, az Iron Maiden kabalájának, Eddie-nek a képét láthatta különböző ruhadarabokon, táskákon, hátizsákokon.

 

Eddie látogatása a sátorozós lakóparkban

 

Napközben az egész Hajógyári-sziget megtelt, amolyan kempingszerű, sátorozós lakóparkká változott a terület. Habár az idén bevezetett úgynevezett beköltözőjeggyel már a hétvége óta érkeztek a látogatók Magyarországról és külföldről egyaránt, még kedden is folyamatosan nőttek ki a földből a Tesco gazdaságos sátrak. A rendezvény infrastruktúrája, zuhanyzók, mobil illemhelyek, sörözők és borozók, programhelyszínek, civil szervezetek sátrai, a korábbi évek tapasztalataihoz viszonyítva meglepő módon, már a nulladik napra kiépültek. A visszatérő Sziget-látogató ahhoz szokott, hogy ekkor még javában épülnek a színpadok, a szervezők csinosítgatják a programhelyszíneket, technikusok élesítik az erősítést, tehát még javában készül minden. Ehhez képest az idén, minden bizonnyal a hétfőn [ti. 2008. augusztus 11-én] megtartott Magyar Dal Napja című monumentális és rendhagyó koncert miatt, már a hét elején, a Sziget Fesztivál hivatalos kezdése előtti napokban is nagyüzemben működött minden.

Az Iron Maiden rajongói több száz főben mérhető csoportokban már a kora délutáni tűző napon, a napszúrással fenyegető hőségben is ott tömörültek a nagyszínpad előtt, ahol az együttes technikusai a díszletet építették, a hangosítást szerelték. Már ekkor is egyértelmű volt, hogy ez az együttes nem „egyszerű” fesztiválprogrammal, amolyan hakniszerű műsorral érkezik: ekkora, és látványelemekben ennyire bővelkedő díszletet nem lehet néhány perc alatt, két együttes fellépése közötti időben felállítani. Érthető tehát az is, hogy miért kellett a Sziget Fesztivál keretében egy külön napra, esetünkben a nulladikra időzíteni a brit csapat koncertjét. A technikusok egész nap dolgoztak azon, hogy az egyiptomi piramisokat mímelő díszlet építőkockaként összeszerelhető darabjait a helyükre rakják. A díszlet annyira precízen tervezett, hogy még a monitoroknak nevezett hangszórókat, amelyek a színpad felé befelé fordítva szólnak, hogy a zenészek is hallhassák, mit játszanak, úgy álcázták, hogy a nézőtérről egyáltalán ne legyenek felismerhetőek.

Mindenkit, aki talán leírta volna az immár több mint harminc éve létező, sikert sikerre halmozó, folyamatosan új albumokkal jelentkező Iron Maiden együttest és az általa képviselt zenei műfajt, el kell tántorítanunk és ki kell ábrándítanunk. Összesen megközelítőleg hetvenezer érvünk van, ami az ilyen vélemények ellen szól. Ez persze csak hozzávetőleges becslés, de a kedden este a nagyszínpad elé gyűlt végeláthatatlan tömeg egyértelműen igazolta, hogy ez a zenekar továbbra is töretlenül a csúcson van. A Sziget Fesztivál nulladik napján játszott programjuk pedig elsősorban a régi, főleg a nyolcvanas években megjelent albumaikra épült, elhangzott a 2 Minutes To Midnight, a Number Of The Beast és még sok más olyan, ma már egyértelműen klasszikusnak tekinthető dal, amelyről a zenekar énekese, Bruce Dickinson azt mondta a színpadon: régebben keletkeztek, mint ahogy a közönség nagy része megszületett volna. Idősebb dalok szóltak a Sziget Fesztivál nagyszínpadáról ezen a kedd estén, mint amennyi a körülbelül hetvenezer fős közönség átlagéletkora volt. Rajongót, és kevésbé odaadó látogatót, aki esetleg csak a Sziget miatt keveredett a nagyszínpad elé aznap este, egyaránt magával ragadta az az energia és a lendület, amivel ezek a zenészek, harminc, a pályán eltöltött esztendő után is előadják zeneszámaikat. A látványelemek, a szinte minden dalban alkalmazott tűzijáték, a monumentális díszlet, a színpadon mászkáló Eddie-figura, a minden pillanatban tetten érhető profizmus, amivel az Iron Maiden dolgozik, mind-mind azt igazolja, hogy ez a zenekar még messze nincs leszállóágban, egész estés, teljes értékű show-programmal érkezett Budapestre. A produkció pedig a régi dalok elővezetésének köszönhetően egy nagyon sajátos időutazássá változott. Újra elérkeztek a múlt század nyolcvanas évei, s most látjuk csak igazán, ennyi év távlatából, hogy akármilyenek voltak is, akármilyen emlékek is fűzzenek bennünket hozzájuk, kár lett volna kihagyni azokat.

 

Mert igen, olimpia is volt…

 

Augusztus 11-én a Magyar Hírlapban a Krónika című rovat közölte Újra dübörög a Sziget fesztivál címmel a legfontosabb praktikus információkat a rendezvénnyel kapcsolatban: „A magyar dal napjával megkezdődött a Sziget fesztivál. A szervezők megnövelték a rendezvény befogadóképességét, így hatvanötezer helyett akár hetvenezren is szórakozhatnak egy-egy nap. Az idén is külön ügyeltek arra, hogy a sziget sátraiból minél kevésbé szűrődjön ki a zaj, új zajszigetelő falakat alkalmaznak, és hanglimiter tartja majd kordában a hangnyomást.

Aki teheti, ne autóval közelítse meg a fesztivál területét, mert a Fővárosi Önkormányzat lezáratta a budai alsó rakpartot, és emiatt még nehezebb lesz a közlekedés a környéken. A látogatók inkább a tömegközlekedést használják, illetve kerékpárral vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári-szigetet. Fokozott rendőri ellenőrzések lesznek a környéken, a szabálytanul parkolókat megbüntetik.

A szigeten szabott italárakra számíthatnak a látogatók, ezeket feltüntették a programfüzetben is. A félliteres szénsavas és rostos üdítők 350 forintba, az ásványvizek 250 forintba kerülnek, a legolcsóbb dobozos sör 430 forint, egy deci bor ára pedig 100 forintnál kezdődik, a röviditalok ára 600-700 forint. A rendezvény legtöbb látogatót vonzó koncertjei között lesz várhatóan az R. E. M. és az Iron Maiden szereplésén túl a Sex Pistols, a Killers, a Jamiroquai és Alanis Morissette fellépése. Negyvenkét országból érkeznek fellépők a fesztiválra. Ezúttal is megannyi színes programmal várja az érdeklődőket a különféle társadalmi szervezetek bemutatkozásának teret adó Civil Sziget. Azok a kultúrakedvelők, akik nem érik be a zenével, több helyszínen is látogathatnak színházi előadásokat. A fesztiválon 35 magyar és nemzetközi színházi és táncprodukció, illetve performance szerepel, lesz utcaszínház és vízi bábszínház is. A programot a szintén több helyszínen zajló, rendszeres filmvetítések is színesítik, csakúgy mint a legkülönfélébb képzőművészeti alkotóműhelyek, komolyzenei koncertek és felolvasóestek. A sportrajongókról sem feledkeztek meg: reggeltől estig külön helyszínen követhetik az olimpia eseményeit a szigetlakók.”

 

Tömeg

 

A Iron Maiden együttes koncertjéről pedig Péntek Orsolya kolléganőm írt beszámolót A 0. nap volt a legjobb? címmel: „Sziget – Az Iron Maiden-koncerten megtudtuk, mit takar a szó: tömeg

Eddig gőzünk sem volt arról, hogy mi az a tömeg. Arról sem sok, hogy mi az a heavy metal. A Sziget Fesztivál nulladik napján, az Iron Maiden telt házasnál jóval zsúfoltabb koncertjén mindkettőt megtanultuk, és nagyon örülünk, hogy életben maradtunk.

 

Az idén először hajóval próbáltunk eljutni a fesztiválra, ami azért volt pocsék ötlet, mert az ötszáz forintos jeggyel a zsebben sokkal nagyobb tömegnyomorban kell toporogni a hajóállomáson röpke fél órát, mintha a szokásos, vashidas megoldást választottuk volna. Így hát az elején kijelentjük: nincs olyan trükk, amivel meg lehet úszni a bejutás című, halál idegesítő procedúrát.

Ami a brit vasszüzeket illeti, igazából nem számítottunk semmire, valami szolid kíváncsisággal vártuk, mit tudnak még mutatni az öregfiúk, akik megalakultak, mielőtt megszülettünk; közben elnézegettük a közönséget: hétvégi rockerek, akik mobilon mesélik, hol tették le az autót, egykori kedvenc motorosklubunk törzsfigurái, meglett családapák decens bajuszkával, »one beer, two beers, three beers« típusú pólófelirattal, mert az olyan jópofa, egy-két módosult tudatú francia fesztiválozó, akiknek vélhetően teljesen mindegy, hogy ki lép fel, hiszen olyan jó heverészni a fűben – és ahogy a hajó haladt, sorban jutott eszünkbe a számtalan gonoszabbnál gonoszabb gondolat.

Kiérve komoly dührohamra késztetett, hogy a cowboyos cigaretta forgalmazója lenyúlta a piacot, és hogy minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy a Sziget nem más, mint egy hatalmas bolt, egy áruház, ahol a zene mellett meg lehet venni a márkás cipőt és a többi vacakságot, bár ahogy szaporodik a fogunkban az idegen anyag, egyre többször legyintünk. Tudomásul vettük, hogy az isten a pénz lett, hogy a zene üzlet, a rock and roll pedig meg van dögölve (legfeljebb Iggy Pop mozog még néha, az volt az eddigi legeslegebb koncert a Sziget-történetben) – és haladunk befelé, a közepe felé, mert ennek ellenére egy-egy koncertpillanat rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatja át – mennyi ilyen volt, Iggytől Nick Cave-ig, Patti Smith-ig, Manu Chaóig, keverednek az élmények a mégiscsak-várakozással, a mégiscsak-várakozás a dühöngéssel, aztán az első fröccs legurítása után mindez elszáll a fenébe: Sziget van.

Jó órát téblábolnánk, ha nem lenne egyre gyanúsabb, hogy a Maiden korábban kezdett: az összetéveszthetetlen ritmusszekciót még ott is hallani, ahol Bruce Dickinsont, a rohangáló kis embert nem, ezért mi kezdünk rohanni. A színpad oldalánál udvariasan megpróbál elterelni egy szervező, mondván, hogy erre átjárhatatlan a tömeg. Nem hiszünk neki, amit a következő halálos félórában nagyon bánunk: ehhez képest a tokiói metró, a budapesti tűzijáték a rakparton, sőt az eddigi koncerteken megtapasztalt tömegélmények is semminek bizonyulnak. Itt több tízezer ember van összepréselve, mozdulatlanul és mozdíthatatlanul, miközben a világ legjobb metálzenekara úgy zenél, hogy ha mozdulni lehetne, se mozdulna senki percekig, hogy aztán a dominóelv szerint dőljön-boruljon és ugráljon, aki lát. Hát jó, harmincvalahány év alatt meg lehetett tanulni mindent arról, hogy hol van az eleje és a vége egy hangnak, de amit Steve Harris basszusgitáros a dobossal együtt csinál, az túl van zenén és kritikán: zseniális. Dickinson is az, bár az elején láthatóan tartalékolja az energiáit, hogy aztán saját magától túlpörögve elkezdjen szállni, felfelé. Ízlés kérdése, hogy mindehhez kell-e a show tűzzel, angol zászlóval, ördöggel és a számok közti ostoba szöveggel – de ez bizony egyben volt.

És ha ez a heavy metal, akkor nincs vele bajunk.

Az öregfiúk a nulladik napon – gyanúnk szerint – előre lemosták a mezőnyt; bár a Sex Pistolsban nagyon reménykedünk.”

A következő napra pedig Mai ajánlatunk címmel az alábbi programpontokat emelte ki kolléganőm: „Ma a Kispál és a Borz, a brit Kaisers Chiefs és a szintén brit Jamiroquai, a kilencvenes évek leghíresebb acid jazz bandája lép fel a nagyszínpadon. A világzenei helyszínen a Maliból érkező Rokia Traoré és a jamaicai Ky-Mani Marley pörgeti fel a hallgatókat, míg az Arany Ászok színpadon az egyre népszerűbb Péterfy Bori és Love Bandje nyitja a sort este 11-kor. Utánuk a Magna Cum Laude és az Anna and The Barbies próbálkozik. Az Mr2 színpadon nem érdemes kihagyni a Copy Cont este nyolckor, az azt követő Kaukázust viszont talán igen – nem értjük, miért lett divatos ez a zenekar, ha egyszer nem jó. A roma sátorban akár az egész estét el lehetne tölteni: a Farkas Quartetet a Romano Drom, őket a román Kaliakra követi.”

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2009. március 30-i számában