Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

2006-ban szinte még le sem szállt velem a repülőgép, amelyik az egyhónapos brüsszeli tartózkodásom után visszahozott Budapestre, máris kérdéseket fogalmaztam Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda vezetője számára. Az e-mailen készült interjú akkor A Sziget nem tájfutóverseny címmel a Nana.hu oldalain jelent meg bőséges képgalériával kiegészítve, később pedig, immár a Sziget Fesztivál (2006. augusztus 9-16.) zárása után, szeptember 19-én, egyszerűen csak Interjúm Gerendai Károllyal címmel plántáltam át internetes naplómba, azaz mentettem el a blogomban (találat Náni néni nünükéjében: http://terezapu.freeblog.hu/archives/2006/09/19/Interjum_Gerendai_Karollyal):

A rendszeres Sziget-látogatók, akik évről évre felállítják sátraikat a Hajógyári-szigeten, már számolják a napokat, s talán a kempingfelszerelést is készítgetik. Mit, mikor és kinek adtunk kölcsön tavaly óta? Vegyük számba gyorsan…

Vegyük számba gyorsan, hogy még idejében visszakérhessük, nehogy az utolsó pillanatban valami kimaradjon, s aztán felkészületlenül kelljen kicuccolnunk a Szigetre…

Az idén is lesz Sziget Fesztivál, mi sem természetesebb ennél. A szervezők javában dolgoznak, hiszen nekik a rendezvényt megelőző hónapok a legmegfeszítettebbek, ezek jelentik számukra a legnagyobb megpróbáltatásokat, s talán a legnagyobb kihívásokat is. Mindent pontosan kiszámítani, mindent egyeztetni, mindet a helyére rakni, hogy amikor augusztus 8-án, az úgynevezett »nulladik nap« délutánján megnyitják a Hajógyári-sziget K-hídját, már minden olajozottan és fennakadások nélkül működjön.

Gerendai Károlyt, a Sziget szervezőiroda vezetőjét kérdeztük arról, hogyan haladnak a munkálatok, s milyen fejleményekre, újdonságokra számíthatnak az idén a látogatók, akik már javában számolgatják az augusztus 9-ig hátramaradt napokat… És aggódva lessük időközben a felhőket és az előrejelzéseket is, érkezik-e az »égi áldás«, ami miatt tavaly [ti. 2005-ben], a Sziget Fesztivál utolsó napjaiban minden jobb szándékunk ellenére is a sárban dagonyáztunk. Gerendai azonban figyelmeztet: nem szeretné az ördögöt a falra festeni!”

 

Amennyit a befogadóképessége enged

 

„• Mit tartasz az idei Sziget legnagyobb újdonságának a korábbiakhoz, s legfőképp a tavalyihoz képest?

– Több területen is lesz az idén újdonság a Szigeten. Egyrészt a személyi higiéniát érintő területen, hiszen új tusolókonténerek beállításával jelentősen növeljük a tusolók számát. Újdonság a hazamenős hetijegy bevezetése is. Erre azért volt szükség, mert tavaly elfogytak a kiadható hetijegyek, ezzel együtt természetesen megteltek a kempinghelyek, s ez az idén is valószínűsíthető a jó program miatt. Sokan vannak azonban, akik nem akarnak sátrazni, de élni szeretnének a hetijegy adta árkedvezménnyel. Ők vehetik igénybe ezt az újfajta hetijegyet, ami olcsóbb lesz, hiszen nem jár együtt a kempingszolgáltatásokkal. Újdonság szintén, hogy több programhelyszín nagyobb lesz és bővül a repertoárja: így például a blues helyszín vagy a Jazz Színpad, ami az idén már a nagy nemzetközi helyszíneink sorát erősíti.

• Az idei Sziget-műsorban máris annyi program szerepel, amennyit jószerivel egy év alatt sem lehet becsülettel végigkövetni. Szerinted egy-egy látogató fejenként átlagban hány programra tud eljutni az egy hét alatt?

– A Sziget nem tájfutóverseny, ahol minden pontot érinteni kell. A Sziget pont azért vonzó, mert itt mindenki megtalálhatja a kedvére való programot, annyit, amennyit a befogadóképessége enged.

• A színházi program már tavaly is kiemelkedően rangos volt, s évről évre egyre jobbnak tűnik. Szándékos célkitűzés ennek az erősítése?

– Természetesen fontosnak tartjuk, hogy a Sziget kultúraközvetítő szerepe sok mindenre kiterjedjen. Azt egyfajta missziónak tekintjük, hogy a kortárs előadóművészetet megismertessük azokkal a fiatalokkal, akik év közben nem látogatnak ilyen jellegű előadásokat, nem igazán jutnak hozzá.”

 

Müller Péter Sziámi személye

 

• Az elmúlt két esztendőben meglehetősen esős időt sikerült kifogni. Tavaly is több napon át folyamatosan esett, a zárónapra kacsaúsztatóvá változott a Hajógyári-sziget. A Sziget Fesztiválon, annak természetéből adódóan, nincs esőnap. Hogyan készültök az előre nem látható időjárási kellemetlenségekre? Lesz több fedett helyszín?

– Egyrészt ne fessük az ördögöt a falra, másrészt pedig már eddig is a programok jelentős része fedett helyen volt. A programok 95%-a időjárástól függetlenül megtartható, azonban a nagyszínpadok nézőterét és a dombot fizikailag sem tudjuk befedni, itt marad a remény, hogy nem ázik el a közönség…

• A Sziget Fesztivál történetét tekintve mindig elhangzik, hogy egy Sziámi-táborból nőtte ki magát a rendezvény azzá a monumentális nagy fesztivállá, amilyennek az elmúlt években már megismerhettük. A Sziámi zenekar, ezúttal más helyszínen, az idén újra megszervezi táborát. Van összefüggés ez a két rendezvény között?

– Az összefüggés csupán Müller Péter Sziámi személye.

• A korábbi években, a fesztivál után adott interjúkban többször is elmondtad, hogy a Red Hot Chilli Pepperst »jövőre« megpróbáljátok elhozni. Úgy látom, ők az idén sincsenek a programban… Mi a gond velük?

– Évek óta próbáljuk elhívni őket a Szigetre, de sajnos eddig nem jött össze, az ok főleg az időpont, de az ő esetükben az ár sem egyszerű kérdés, mivel a világ tíz legdrágább zenekarának egyikéről beszélünk. Az Illéshez hasonló külön nap, drágább jegyekkel lehetne a megoldás, de idáig sajnos nem jutottunk el, mert már a dátumnál elakadtunk. Egyébként a Radioheadet is évek óta ígérgettük és próbáltuk elhozni, most végre összejött.

• Viszont újra itt a Therapy? és a Franz Ferdinand. Vannak fellépők, akik újra és újra feltűnnek, mint tavaly például a Toy Dolls. Milyen szempontok alapján dől el, hogy egy együttest a következő év(ek)ben visszahívtok, vagy sem?

– Volt több zenekar, amelyik a Sziget története során többször visszatért a rendezvényre. Ilyen valóban például a Therapy?, akik nagyon megszerették a Szigetet, és szívesen játszanak itt, nem mellesleg nagy a rajongótáboruk és az idén jelent meg új albumuk. A Franz Ferdinand egy felmérés szerint a legjobb koncertet adta, a kívánsággépünkön sokan kérték, egyrészt azok, akik tavaly látták és tetszett nekik, másrészt azok, akik a tavalyi koncertjükkel egy időben zajlott Real Madrid meccset választották, de szívesen látnák a zenekart. Az, hogy kit hívunk meg újra, azon múlik, hogy milyen sikere volt nálunk, mennyire van aktuális lemeze. Az általánosságban elmondható, hogy azok a zenekarok, akik már felléptek a Szigeten, szívesen visszatérnek és sokszor ők ajánlkoznak.

• Milyen főbb szempontok alapján válogatjátok ki a meghívottakat, a fellépőket? Mennyiben játszik közre ebben a személyes ízlés?

– A korai Szigetek programját még főleg a saját ízlésünk szerint válogattuk, hisz a célcsoport korosztálya voltunk. Azóta eltelt tizennégy év és azt szeretnénk, ha a mai fiatalok kedvére lennének a koncertek, ezért minden évben a site-unkon működtetünk egy »kívánsággépet«, amire a mai fesztiválkorosztály javaslatait várjuk. Ezek közül válogatunk elsőként, de természetesen figyeljük a top listákat és a nemzetközi trendet is. Sajnos, a válogatást megnehezíti, hogy sok zenekar nem ér rá augusztusban és nem mindenkit tudunk megfizetni sem.

• Évről évre, az esős idő ellenére is, egyre jobbak a jegyeladási statisztikák, újabb és újabb látogatottsági rekordok dőlnek meg. Szerinted mennyi lehetne az a maximális látogatói létszám, amikor azt lehetne mondani, hogy betelt a Sziget, s följebb már nem lehet menni?

– A maximum létszám 455000 látogató egy hét alatt, mivel a Sziget napi befogadóképessége 65000 fő – ennyi látogatót tud még kényelmesen ellátni a rendezvény infrastruktúrája egy nap alatt. Tavaly – de már korábban is – volt olyan napunk, amikor elértük ezt a látogatói számot. Az idei programot nézve szintén számíthatunk ilyen napokra.” (Legnagyobb meglepetésemre a Nana.hu oldalain még mindig elérhető ez az interjú: http://nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=24808 – így hát a bőséges, összesen negyvenhárom felvételből álló képgaléria is megtekinthető.)

 

Még két nap: Gyakorlati útmutató – Szolgáltatások a Szigeten

 

A nagy interjúzás közben azonban hiba volna megfeledkeznünk a visszaszámlálásról, amely már ekkor is kitartóan és eltántoríthatatlanul folytatódott: „A Szigeten nemcsak szórakozni, hanem tisztálkodni, aludni, enni – élni – is kell. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az egy hétig elszigetelődött egyén hogyan tudja ilyen jellegű szükségleteit megoldani. Ha az újvidéki EXIT mindig tiszta mobil illemhelyeire gondol az ember, és felidézi, hogy ugyanezek az objektumok milyen állapotban szoktak lenni a Szigeten, érteni fogja, mire gondolunk…

Ezért szeretnénk, ha nemcsak píárfogás lenne, amikor a szervezők azt ígérik: a szolgáltatások több területen látványosan javuló tendenciát fognak mutatni. Ez elsősorban a higiéniában lesz tetten érhető, ugyanis egy új megoldás révén idén sikerül lényegesen megnövelni a konténervécék számát.

Az Ausztriából behozott konténervécékből öt csomópontot alakítanak ki, és minden egyes ilyen centrumban ötven kivilágított illemhely lesz, állandó takarító személyzettel, folyamatos takarítással. A Sziget kertészeti rekonstrukciójával a szervezők szeretnénk javítani a sátorozási körülményeket. A nagyszínpad előtti területet feltöltik és füvesítik, megelőzendő, hogy megismétlődjön a tavalyi eset, amikor a hatalmas esőknek köszönhetően egy sártengerré változott a nézőtér.

A Szigetre látogatók rendelkezésére áll patika, értékmegőrző, folyamatos egészségügyi és biztonsági ügyelet, nyelvi elsősegély sátor…

Aki a számtalan, és meglehetősen borsos árú étkezde közül nem tud, vagy nem akar választani, vagy csak egyszerűen a konzervek és szendvicsek híve, biztosan jó hasznát veszi annak a tavaly bevezetett gyakorlatnak, amelynek eredményeképpen a Tesco is jelen lesz a Szigeten. Aki viszont mégiscsak a helyben készített meleg ételt részesíti előnyben, az a már bevált vendéglátó blokkok mellett felkeresheti az újabb különlegességet: a taccos bárt, ahol brazil édességet és a bratwurst néven futó fehér kolbászkákat lehet megkóstolni.

Talán már késő szólni, de nem árt elmondani: a Sziget mozgáskorlátozottak és a gyengén látók számára is elérhető – számukra külön teret biztosítanak a nagyszínpad előtt, és az sem mellékes, hogy a fesztivál megközelítésében is segítik őket a szervezők.

És aki nem bírja ki a teljes elszigeteltséget egy álló héten át, annak elmondjuk: az idén is működik az internetsátor, amelynek használata ingyenes.

Aki pedig már csomagol, annak tanácsoljuk, hogy esőkabátját, bakancsát ne hagyja otthon…” (Mihájlovits Klára: Gyakorlati útmutató kezdőknek, Magyar Szó, 2006. augusztus 7.)

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2009. április 27-i számában

 

Gerendai Károly egy sajtótájékoztatón – A háttérben az Országház épülete látható

Sziget-arcok 2006-ban: Addictive TV – A brit kettős 2006. augusztus 11-én este fél tizenkettőkor lépett fel a Sziget Fesztivál Meduza helyszínén. Ők már többször voltak Magyarországon, de a teljes audiovizuális produkciójukat csak egyszer volt alkalmuk bemutatni. Ebben az évben aztán a Meduzába jött Graham Daniels és Peter Toll, és a legújabb videoremixeikkel bombáztak bennünket

Sziget-arcok 2006-ban: Berlin legnépszerűbb muzsikus kollektívája, a 17 Hippies ekkor már tízéves történetre tekintett vissza – 2006-ban tizenhárman voltak a színpadon, de korábban már jóval többen is… Eredeti céljuk az volt, hogy a kelet-európai, a francia és az amerikai népzenék összefonásából alakítsák ki a maguk sajátos stílusát. Ez nagyjából sikerült is nekik, azonban egyre több a német, angol és francia nyelvű saját szerzemény jelent meg a lemezeken

Sziget-arcok 2006-ban: az angol Afro Celt Sound Systemet létrehozó Simon Emerson korábban Baaba Maal producereként dolgozott. Ekkor kezdte el azokat a nézeteket hirdetni, melyek szerint a kelták Afrikából érkeztek Írországba… Ha ez valaki számára még nem hangzik kifejezetten őrülten, akkor érdemes belehallgatni a zenéjükbe is, mert az pedig egyértelműen: igen!

Sziget-arcok 2006-ban: Anthony Rother – A német testvérpár, Ali és Basti alkotta formáció, a Tiefschwarz a korábbi évek abszolút befutója volt ekkor már az elektronikus szcénában. Az ibizai Space rezidensei egyenesen onnan repültek a Szigetre. A Schwarz testvérek munkájához az előttük fellépő frankfurti electroművész, Anthony Rother live actje adott kitűnő alapot

Magyar Szó, 2009. április 27.