A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát péntek reggel, ludwigshafeni otthonában, hosszú betegség után érte a halál 87 éves korában.

A német egység kancellárjának is nevezett politikus 16 évig, 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője. A CDU-t 25 éven keresztül, 1973-tól 1998-ig vezette.

Helmut Kohl 2008-as balesete ót visszavonultan élt.

Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, a római német nagykövetségén nyilatkozva. Helmut Kohl munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg – tette hozzá.

A kancellár leszögezte, Helmut Kohl megértette, hogy a két feladat elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és rendkívüli elkötelezettséggel küzdött mindkét célért.

Halála rögtön felidézi ennek a „minden szempontból nagy embernek a képét, teljesítményét, államférfiként betöltött szerepét Németország történelmi órájában, de eltart még egy ideig, mire igazán fel tudjuk mérni, hogy mit is veszítettünk távozásával” – mondta Angela Merkel.

Nagy szerencse a németeknek, hogy megadatott nekik egy olyan államférfi, mint Helmut Kohl, és sokáig fogják még „tanulmányozni és csodálni”, hogy milyen kivételes ügyességgel ragadta meg és használta ki a Németország újraegyesítésére kínálkozó történelmi esélyt.

Az „államvezetés művészetének legmagasabb foka” volt, ahogy Helmut Kohl „okosan, és valamennyi szomszédunkkal és barátunkkal egyetértésben” megállapodásra jutott az egység helyreállításáról – mondta Angela Merkel. Hozzátette: Helmut Kohl Washingtontól Moszkváig és Párizstól Varsóig bizalmat tudott teremteni Németország iránt, és ő volt a kancellári tisztségben „a megfelelő ember a megfelelő időben”, amikor a nyolcvanas években Kelet-Európában megjelent egy „új szellemiség” és a térség Lengyelországból kiindulva visszaszerezte szabadságát, Lipcsében, Kelet-Berlinben és az egykori NDK más városaiban pedig „bátor emberek békés forradalmat hajtottak végre”.