Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket – tudósított a Magyar Távirati Iroda. „Az elmúlt, számomra igen intenzív napokban nem volt egyszerű a helyzetem, de elsősorban nem is rólam van itt most szó, hanem a magyar labdarúgásról” – mondta pénteken Storck, egy nappal azután, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött: szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is folytathatja munkáját.
Storck elárulta, hogy a drukkerekhez hasonlóan őt is sokkolta a válogatott andorrai veresége, amin sokat gondolkodott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy felajánlotta a lemondását Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének – mondta. „Ezért nem jöttem el vasárnap a tévéműsorba, mert előbb az elnökkel akartam erről beszélni, hogy közösen találjuk meg a kivezető utat” – nyilatkozott a német szakember.
Storck beszámolóját a csütörtöki elnökségi ülésen hallgatták meg, majd az MLSZ vezetése bizalmat szavazott neki. A német szakember elmondta: az elnökségi tagokat meggyőzte arról, hogy az általa felvázolt út az egyetlen, amelyen kijuthat a válogatott a mostani állapotból. Saját magát pedig képesnek tartja arra, hogy „a hajót a megfelelő irányba” fordítsa, és ismét sikeressé tegye a nemzeti csapatot.
Storck beszélt arról is, hogy önkritikát gyakorolt a múlt pénteki vereség után, de hasonlót vár el az Andorrában pályára lépő játékosoktól is. Illetve tőlük a jövőt illetően még nagyobb felelősségvállalást is, és hogy átérezzék: milyen megtiszteltetés válogatott mezben pályára lépni, és egy országot képviselni. „Generációváltás van, de szándékaim ellenére, a sérülések és a kupacsapatok hiányzói miatt ez a folyamat most felgyorsult” – utalt arra, hogy Andorrában részben kényszerűségből állított fel rutintalan, kevéssé összeszokott együttest. „De így is bíztam bennük, a jó játékban és a győzelemben, az is az én csapatom volt” – mondta a szövetségi kapitány.
A német tréner igazat adott a vereség után csalódottan, könnyek között nyilatkozó Dzsudzsák Balázsnak. A csapatkapitányhoz hasonlóan ő sem érezte, hogy minden magyar játékos a válogatottban elvárható teljesítményt nyújtotta volna. Storck szerint Andorra nem volt jobb csapat, de „érzelmesebb játékot nyújtott” a magyarokénál. „A következő mérkőzésen akarat szempontjából biztosan más válogatottként kell kiállnunk, mindenekelőtt a szurkolókat kell újra magunk mellé állítani” – mondta Storck, majd hozzátette: a következő két hazai vb-selejtezőn – augusztus 31-én Lettország és szeptember 3-án Portugália ellen) ő fizeti azoknak a szurkolóknak a jegyét, akik Andorrában ott voltak a múlt pénteken 1-0-ra elveszített mérkőzésen. Ezt azért teszi – tette hozzá –, hogy a drukkerek „továbbra is támogassák” a magyar válogatottat. Az érintett szurkolóknak a részletekről a következő hetekben ígért tájékoztatást az MLSZ.
A szövetség elnöksége csütörtökön úgy döntött, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen ezer forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes szurkolók számára pedig visszafizetik a jegyárkülönbözetet. A világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött a magyar együttes, amely a harmadik helyről várja a folytatást. A magyar válogatott legutóbbi négy mérkőzésén – ebből kettő volt vb-selejtező, kettő felkészülési találkozó – úgy szenvedett vereséget, hogy egyetlen gólt sem szerzett, miközben kilencet kapott.