A szavazók 97 százaléka voksolt amellett, hogy Puerto Rico csatlakozzon az Egyesült Államokhoz, ám Washingtont ez a lehetőség nemigen hozta lázba.

A mostani népszavazáson a helybéliek három lehetőségről fejthették ki álláspontjukat: legyen-e Puerto Rico az 51. szövetségi állam, legyen-e teljesen független állam, avagy maradjon a jelenlegi helyzet, s továbbra is társult állama legyen az Egyesült Államoknak.

A referendum nem kötelező erejű, ráadásul a részvételi arány mindössze 23 százalékos volt.

Megfigyelők szerint a republikánus többségű szövetségi kongresszus ódzkodik attól, hogy Puerto Rico teljes jogú szövetségi állam legyen, ebben az esetben ugyanis biztosítani kellene további két szenátori és több képviselői helyet a washingtoni törvényhozásban, s a republikánusok attól tartanak, hogy ez a Demokrata Pártot erősítené.

A karibi szigeten korábban is tartottak már fontos népszavazásokat, 2012-ben például a voksolók 61 százaléka döntött arról, hogy Puerto Rico teljes jogú tagállammá váljon, akkor azonban Washington nem foglalkozott a kérdéssel. Most ismét terítékre vették a kérdést, ezúttal a szavazók 97 százaléka voksolt amellett, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz.