Irgalmas angyal címmel készítette el új filmjét a zombori Goretić Péter, a budapesti Metropolitan Egyetem operatőr szakának végzős hallgatója, több, az elmúlt néhány évben már ismertté vált kisjátékfilm, köztük a Menni vagy nem lenni, a Fehér föld, az Agyag, a Hagyaték és az Ida alkotója. A fiatal egyetemista záróvizsga-filmjét Zomborban forgatták – írta Nyugat-Bácska Portál.

„A most forgatott kisfilm egy nagyjátékfilm tervnek az első lépcsőfoka. Az egész ötletből elkészítettünk pár jelenetet, amely mintegy ízelítőkent szolgál majd a teljes projektum beindításához” – idézte a Nyugat-Bácska Portál a rendező szavait. „A téma az 1999- es NATO-bombázás, ahogy azt a hétköznapi ember megélte. A történet részben önéletrajzi és családi ihletésű, fikciós elemekkel kibővítve, dramatizálva. Az a tapasztalatom, a kilencvenes évek történéseit a társadalom egyáltalán nem dolgozta fel, hanem elnyomtuk magunkban és úgy gondolom, hogy napjainkban is nagyrészt ez akadályozza a társadalom egészséges fejlődését. A művészet feladatának érzem, hogy ezeket a folyamatokat beindítsa, a régi sebek feltárásával és megtisztításával” – mondta a fiatal zombori rendező.

A kisfilm elkészítését Goretić Péter szülei, valamint Zombor város és szervezetei támogatták. „A legnagyobb hálával tartozom Elor Eminának, az Újvidéki Színház színművészének – ő alakítja a főhőst –, valamint Lőrinc Tímeának, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészének, és a Zombori Népszínház színészeinek, akik életre keltették az általam megírt karaktereket” – mondott köszönetet az alkotó.

Nyitóképünkön: Jelenet az Irgalmas angyal című film forgatásáról (Stock János felvétele)