A török hatóságok  őrizetbe vették az Amnesty International (AI) helyi vezetőjét kedden. A hírek szerint a nemkormányzati szervezet vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll  Fethullah Gülen mozgalmával. Gülent pedig azzal gyanúsítják, hogy ő szervezte meg a tavalyi török puccskísérletet. Az azóta Törökországon végigsöprő letartóztatási hullám visszatérő vádja, hogy az őrizetbe vettek rendre Gülennel állnak kapcsolatban.

Az AI török vezetőjét, Taner Kilicet 22 jogásszal együtt vették őrizetbe az égei-tengeri partvidéken elhelyezkedő Izmir tartományban.

Salil Shetty, az AI főtitkára szerint Taner Kilic hosszú és példaértékű pályafutása során pontosan azokat a szabadságjogokat védte, amelyeket a török hatóságok most lábbal karnak tiporni.
A török hatóságok Kilicet a lakásán tartóztatták le, majd elvitték az AI irodájába és mindkét helyen házkutatást is tartottak.

Az Amnesty International szerint Kilic letartóztatásának, úgy tűnik, nincs köze a jogvédő szervezetnél folytatott munkájához, illetve az intézkedés sem kifejezetten az AI ellen látszik irányulni.

Az AI közölte azt is, hogy egyelőre nem világos, miért feltételezik Kilicről, hogy kapcsolatban áll az amerikai száműzetésben élő Gülen hálózatával.