Miután Montenegró hivatalosan is a NATO tagjává vált, megérkeztek az első oroszországi reakciók is: a Sputnik értesülései szerint Moszkva átértékelné Podgoricával kötött megállapodásait, elsősorban azokat, amelyek a katonai-műszaki együttműködésre vonatkoznak, s az sem kizárható, hogy egyes megállapodásokat egyszerűen felmond az orosz fél.

Viktor Ozerov, a Föderációs Tanács védelmi kérdésekkel foglalkozó bizottságának vezetője szerint a revízió után derül ki, hogy az egyes programokat csak szűkítik vagy teljesen meg is szüntetik, noha Montenegró NATO-tagsága nem jelenti az együttműködés azonnali és teljes felmondását. „Az Orosz Föderáció nemzetbiztonsági doktrinája, amelyet Vlagyimir Putyin határozott meg, a NATO jelenti az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetést. Tehát a Montenegróval való együttműködést ebből a szempontból fogjuk felülvizsgálni“ – mondta Ozarev.