A visszaszámlálásunk végére értünk: ma este fél nyolckor felmegy a függöny és a szabadkai Népszínház Jadran-színpadán felmegy a függöny, elkezdődik a magyar társulat bemutató előadása. A produkció három óra múlva látható…

 

A Prah című produkció Spiró György színműve alapján készült, rendezője Czajlik József. A darab két főszerepét Vicei Natália és Mezei Zoltán alakítja.
Az elmúlt napokban egy kisebb puzzle-sorozattal készültünk az előadásra, így hát a ma esti bemutatóval ennek is vége lesz… Addig is azonban, amíg olvasóink készülődnek az eseményre, a színfalak mögött pedig egyre csak fokozódnak az izgalmak, ketyeg az óra, így hát mi is elérkeztünk szériánk utolsó játékához.

Jó szórakozást kívánunk hozzá minden kedves olvasónknak!

A puzzle kirakási szintideje 2:33 perc!
A ma esti előadás ennél egy kicsivel hosszabb lesz!

Ha elmulasztotta volna, most bepótolhatja – rakja ki korábbi puzzle-jeinket is:

Juhééé! Már csak egyet kell aludni a Prahig…

Bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. „A szerencse megteremti a mindenható kisembert, aki maga dönt mindenről, szabadon.

Már csak kettőt kell aludni a Prahig…

Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. „Mindenki végiggondolta már, hogy mit tenne, ha ötöse lenne a lottón.

Már csak hármat kell aludni a Prahig…

Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. Tegnap már bemutattuk a Szabad Magyar Szó oldalain a társulat első előzetes kisfilmjét, amely a pénteki bemutatóhoz készült.

Anyák napján József Attilával

Anyák napja alkalmából egy kis játékkal köszöntjük szerkesztőségünk nevében az édesanyákat. A puzzle-ben összerakható felvételen a tizennégy éves József Attila látható a Mamával és a nővérével, Etussal. A játékot természetesen nemcsak az édesanyák játszhatják, de bárki kirakhatja. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A globális felmelegedés mindannyiunkra hatással lesz…

Különböző nemzetközi szervezetek – mint az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – rendszeresen folytatnak különféle tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is néhány olyan problémára irányítsák a figyelmet, amely egyformán érinti szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedésétől, politikai berendezkedésétől és az egyéb adottságaitól függetlenül.