Ezzel a címmel indított új rovatot a Szabad Magyar Szó Rádióban a vajdasági elektronikus és nyomtatott média egyik közismert személyisége, Németh János, aki időnként az SZMSZ Rádió sporthíreit szerkeszti és kommentárokat is ír majd.

 

Németh János pályafutását a Minerva nyomdában kezdte nyomdászként, majd főiskolára iratkozott. Ezután 1972-ben a Hét Nap hetilapnál helyezkedett el, ahol egy kis kitérővel 1996-ig dolgozott, ugyanis 1977-től három éven át a Képes Ifjúság szerkesztőségében tevékenykedett. Majd műfajt váltott, a nyomtatott sajtót rádióra cserélte és átigazolt a Szabadkai Rádióhoz, ahol 2011 októberéig, nyugdíjba vonulásáig műsorvezetőként, újságíróként és szerkesztő-kommentátorként dolgozott. Emellett külsős munkatársként – vagy ahogyan ő fogalmaz, zsoldosként – az Újvidéki Televíziónál sportkommentátor volt, futballmeccseket és más sporteseményeket közvetített. Különböző politikai találkozókon, szerb-magyar illetve régebben jugoszláv-magyar viszonylatban szinkrontolmácsként dolgozott. Párttitkároknak, államfőknek szinkrontolmácsolt, vagy végzett követő, úgynevezett konszekutív tolmácsolást. Ezt a részét a szakmának máig is aktívan műveli.
A Magánvélemény közügyben című kommentár-rovata a kilencvenes évek elején indult, s ebben két évtizeden át heti rendszerességgel dolgozta fel az időszerű és közérdekű témákat. A rovat készítését akkor hagyta abba, amikor felmerült a Szabadkai Rádió privatizációjának kérdése, ugyanis azon az állásponton volt, hogy olyan tulajdonosnak, aki megszabja, hogy mit lehet és mit nem, nem fog dolgozni.

Mostantól az SZMSZ Rádióban Vélemény, szabadon címmel jelentkezik Németh János rovata, amelyet a hangos mellett szöveges formában is közzéteszünk.

Az első, Diliházi történet című jegyzetet meghallgathatja a Szabad Magyar Szó Rádióban, vagy elolvashatja ITT.