Bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség.

 

„A szerencse megteremti a mindenható kisembert, aki maga dönt mindenről, szabadon. Ott áll egy emberpár a maga banális nyeszlett kis paradicsomának a közepén. És éppen kiűzetik. Nem baj, hogy már ezerszer megtörtént. Nem baj, hogy a paradicsom kissé rohadt. Ők mindig elhitték, hogy ez a paradicsomuk. De főleg nem gondoltak bele. Nem álltak meg. Tettek, vettek, cselekedtek, csináltak, ügyeskedtek, túléltek. Aztán hirtelen jön a szerencse. A szerencse pont úgy néz ki, mint egy nyertes lottószelvény, egy nagy rakás pénz. Ők megállnak ebben az ütött-kopott paradicsomukban. Ez csak az igazi kiűzetés.”

Forgács Miklós dramaturg gondolatait olvashatjuk a pénteki bemutató előzeteseként a szabadkai Népszínház honlapján. A holnapi bemutatóig már csak egyet kell aludnunk, a várakozás idejét pedig mi is izgalmas játékokkal igyekszünk kitöltené, s ezzel is elviselhetőbbé tenni az izgalmakat itt, a Szabad Magyar Szó oldalain.
Az alábbi, közepes nehézségi fokozatú puzzle kirakási szintideje két perc és ötven másodperc, a felvétel pedig, amelyből játékunkat elkészítettük, az egyik próbán készült.

Jó szórakozást kívánunk hozzá minden kedves olvasónknak, akárcsak a holnap esti bemutató előadás szabadkai közönségének is!

Ha elmulasztotta volna, most bepótolhatja – rakja ki korábbi puzzle-jeinket is:

Már csak kettőt kell aludni a Prahig…

Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. „Mindenki végiggondolta már, hogy mit tenne, ha ötöse lenne a lottón.

Már csak hármat kell aludni a Prahig…

Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. Tegnap már bemutattuk a Szabad Magyar Szó oldalain a társulat első előzetes kisfilmjét, amely a pénteki bemutatóhoz készült.

Anyák napján József Attilával

Anyák napja alkalmából egy kis játékkal köszöntjük szerkesztőségünk nevében az édesanyákat. A puzzle-ben összerakható felvételen a tizennégy éves József Attila látható a Mamával és a nővérével, Etussal. A játékot természetesen nemcsak az édesanyák játszhatják, de bárki kirakhatja. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A globális felmelegedés mindannyiunkra hatással lesz…

Különböző nemzetközi szervezetek – mint az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – rendszeresen folytatnak különféle tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is néhány olyan problémára irányítsák a figyelmet, amely egyformán érinti szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedésétől, politikai berendezkedésétől és az egyéb adottságaitól függetlenül.

Figyelj a forgalomra, ha fejhallgatót használsz!

Különböző nemzetközi szervezetek – mint az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – rendszeresen folytatnak különféle tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is néhány olyan problémára irányítsák a figyelmet, amely egyformán érinti szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedésétől, politikai berendezkedésétől és az egyéb adottságaitól függetlenül.