Bozóki Antal jogász a blogjában tette közzé kedden, hogy hamarosan megszünteti az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesületet. Mint írta, megérkezett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. május 28-i keltezésű értesítése, miszerint „forráshiány miatt nem részesíti támogatásban” a szervezetet „a Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének rezsi jellegű fenntartási költségeinek támogatása” című pályázatán.
A levél végén ott áll a cinikus üzenet: „További munkájukhoz sok sikert kívánok!”

 

Bozók Végel Lászlóra hivatkozik blogbejegyzését, amikor – „az autokrata hagyomány megújulása” okán – arról ír, hogy „a pártfunkcionáriusok és a pártsajtó erélyesen figyelmeztette a »független értelmiségieket«, hogy ne kiabáljanak be a partvonalon kívülről, amivel azt üzenték, hogy a megválasztott politikusokon kívül senki se szóljon bele a közügyekbe.

Ennek folytán a vajdasági magyar közösségben nem is születtek kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű civil szervezetek. Részben ezzel magyarázható a közösség többségének távolmaradása a szavazóurnáktól, az alacsony részvételi arány még olyan fontos ügyekben is, mint a Magyar Nemzeti Tanács megválasztása.”

Bozóki blogbejegyzésében úgy fogalmaz, hogy Végel rávilágított a vajdasági magyar közösség egyik legnagyobb társadalmi-politikai problémájára: a közösségen belüli párbeszéd teljes hiányára, a magyar pártok (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ kivételével) marginalizálódására, a tömeges és tekintélyes civil szervezetek hiányára. Ezek az igazi demokrácia fontos tartozékai, amelyek nélkül nincs haladás, fejlődés. Pénz, támogatás nélkül azonban manapság elképzelhetetlen bármelyik civil egyesület működése.”
Az újvidéki székhelyű Árgus 2001. június 15-én alakult meg azzal a céllal, hogy figyelemmel kísérje az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok, első sorban a magyar közösség jogainak megvalósulását Vajdaságban. A több mint másfél évtizedes tevékenysége alatt az Árgus egyedül, vagy más szervezetekkel közösen, számos tanácskozását, kerekasztal-beszélgetést szervezett. „Az egyesület működésének fenntartáshoz soha nem kértünk és nem is kaptunk más anyagi támogatást. Már csak azért sem, mivel a szervezet fontosnak tartotta a függetlenségét és a pártoktól való egyenlő távolságtartást. Egyedül Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő járult hozzá anyagilag is a működéshez. Most azonban anyagi eszközök nélkül a munka ellehetetlenült” – írta Bozóki, aki végül megállapította, hogy az anyaországi „kisebbségpolitika nagy tévedése/hibája, hogy a szomszédos országokban nem fordított kellő figyelmet a civil jogvédő szervezetekre, azok működésére. […] Elegendő egy párt – nálunk konkrétan a VMSZ – létezése. Ez a párt viszont (néhány tisztség ellenében) lemondott a magyar érdekképviseletről. Ennek meg is lett/van az eredménye.”

„Támogatás hiányában az Árgust tovább működtetni sajnos nem tudjuk, ezért hamarosan beindítom az egyesület megszüntetésének, a civil szervezetek nyilvántartásából való törlésének folyamatát” – fogalmazott blogbejegyzésében Bozóki Antal.

Megszűnik az Árgus

Megérkezett a Bethlen GáborAlapkezelő Zrt. május 28-i keltezésű értesítése, miszerint „forráshiány miatt nem részesíti támogatásban” az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesületet „a Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének rezsi jellegű fenntartási költségeinek támogatása” című pályázatán. A levél végén ott áll a cinikus üzenet: „További munkájukhoz sok sikert kívánok!”