Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség.

„Mindenki végiggondolta már, hogy mit tenne, ha ötöse lenne a lottón. Az azonban csak nagyon kevesekkel történik meg, hogy valaki tényleg ott tartja a kezében a nyertes szelvényt. Az pedig, hogy a nagy nyeremény szerencsét hoz-e vagy sem, igen nehezen megválaszolható kérdés. […] A Férfi és a Nő a szelvényt egy jugoszláviai nyaralásból hozott régi kakaóprahos, azaz kakaóporos dobozba rejti, és először nem is tudják, mihez kezdjenek…
Az 1990-es években járunk. Ki ez a negyvenes házaspár? Megváltoztatja az életüket a nagy pénz? Megváltozhat az ember? Lehet valaki egyik nap szegény, a másik nap már gazdag?
Spiró kérdez, és válaszokat is ad. Spiró komédiát írt. Keserű komédiát. Rólunk írt, mai magyarokról. A lehetőségeinkről. A lehetetlenségeinkről.”

A Miskolci Nemzeti Színház néhány évvel ezelőtt mutatta be Spiró György darabját. Ezúttal az akkori produkció előzetesét mutatjuk be kedvcsinálóként:

A puzzle-lé alakított felvételünkön azonban már a szabadkai előadás egyik jelenete látható:

Jó szórakozást kívánunk a játékunkhoz, és a péntek esti bemutatóhoz is minden kedves olvasónknak!

Ha elmulasztotta volna, most bepótolhatja: rakja ki korábbi puzzle-jeinket is!

Már csak hármat kell aludni a Prahig…

Mint megírtuk, bemutatóra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata: Spiró György színművét Prah címmel Czajlik József rendező állítja színre Vicei Natália és Mezei Zoltán főszereplésével. A rendező asszisztense: Bíró Tímea. Az előadást pénteken, 2017. június 2-án láthatja először a közönség. Tegnap már bemutattuk a Szabad Magyar Szó oldalain a társulat első előzetes kisfilmjét, amely a pénteki bemutatóhoz készült.

Anyák napján József Attilával

Anyák napja alkalmából egy kis játékkal köszöntjük szerkesztőségünk nevében az édesanyákat. A puzzle-ben összerakható felvételen a tizennégy éves József Attila látható a Mamával és a nővérével, Etussal. A játékot természetesen nemcsak az édesanyák játszhatják, de bárki kirakhatja. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A globális felmelegedés mindannyiunkra hatással lesz…

Különböző nemzetközi szervezetek – mint az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – rendszeresen folytatnak különféle tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is néhány olyan problémára irányítsák a figyelmet, amely egyformán érinti szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedésétől, politikai berendezkedésétől és az egyéb adottságaitól függetlenül.

Figyelj a forgalomra, ha fejhallgatót használsz!

Különböző nemzetközi szervezetek – mint az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – rendszeresen folytatnak különféle tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is néhány olyan problémára irányítsák a figyelmet, amely egyformán érinti szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedésétől, politikai berendezkedésétől és az egyéb adottságaitól függetlenül.

Van ami örökre rád ragad…